2015. július 29., szerda

Az élet dala - Song one


Megírod a dalt, megvannak a harmóniák, akad valami szöveg féle is, van énekdallam, ugyanakkor hiányzik a ’groove’, a lüktetés, s a hangszerelés is még gyerekcipőben jár. Ellenben rögzíted az „ötletet”, nehogy megfeledkezz róla, hiszen érzel benne potenciált. Ezt hívják demónak!
Na már most, egy ilyen „demó” a Song one is. 


Henry a fiatal utcazenész balesetet szenved, melynek következtében kómába esik. Rég nem látott nővére Franny lelkiismeret furdalást érez öccse iránt, s míg a srác a kórházi ágyon fekszik élet és halál között, a nő – Henry naplója alapján – végigjárja a fiú kedvenc New York-i helyeit; pubokat koncerttermeket, stb. stb. Egyik ilyen éjszakai tripje során találkozik öccse idoljával, a szintén zenész, sikeres, de visszahúzódó, befelé forduló James Foresterrel, akivel aztán egymásba szeretnek.


Csendes mozi ez, ennek megfelelően lassan is csordogál… Melankólia, merengés, kicsit – a szituhoz mérten - tartalmatlanul… Akár egy „demófelvétel”, amelyben érezni a lehetőségeket, de még nincs kidolgozva a cucc, még picit esetlen, még itt-ott „hamis”, és azon a fura sampling-en is módosítani kéne, mert egy másikkal vélhetően sokkal jobban szólna a nóta…


Ettől függetlenül imádjuk Anne Hathaway búskomor tekintetét (persze a kevesebb ez esetben is több lett volna…), s Johnny Flynn („civilben” a Johnny Flynn & The Sussex Wit frontembere a 32 éves fazon) és a művésznő között van is valami finom kis intim rezonancia, amelyet az első filmes rendezőnő Kate Barker-Froyland egész jól ki is aknáz – kölcsönözve ezzel a műnek egy kis légiességet és szerethető bájt. Ráadásul szerintünk a dalok is rendben vannak, a „Fekete Cadillac” legalábbis nálunk betalált…
Viszont – nem győzzük hangsúlyozni – ezen a nótán még bizony dolgozni kellett volna…

60%