Aki a klasszikus dramaturgiát
részesíti előnyben, és nem kedveli a ziláltságot – a ziláltság ez esetben nem
egyenlő a slendrihánysággal!!! -, az ne is próbálkozzon az Inherent vice-szal - ez ugyanis egy „nehéz” mozi.
Paul Thomas Anderson (Vérző
olaj; Magnólia; Boogie nights) hű maradt önmagához, és ezúttal sem nagyon
törte magát, hogy közönség barát filmet forgasson.
A kult rendező egy olyan
életszagú detektív sztorit kanyarintott, amelyben nincs „feloldás”, sem pedig „megoldás”
- el kell fogadni, ez van.
Kurvára szövevényes mozi a Beépített hiba, ember legyen a talpán,
aki minden egyes mozzanatát érti, s képes fejben tartani a millió nevet,
összefonódást, és kapcsolódási pontot. De hát ilyen egy jó film noir…
Ehhez az alkotáshoz muszáj picit
átprogramoznunk az agyunkat; amennyiben viszont a „reboot” megtörténik, egy egészen jó kis tripben lehet részünk. Az
Inherent vice ugyanis stílusos, lírikus, és fura módon vibráló jelenetköltemény,
amely mindenképpen specifikus, nyitott nézői magatartást igényel.
Joaquin Phoenix lubickol a magánnyomozó szerepében, minden
tekintetben ő ennek a mozinak a kulcsfigurája, pedig olyan kiválóságok tűnnek
fel mellette, mint Josh Brolin, Benicio Del Toro, Reese Witherspoon vagy éppen Owen
Wilson (aki meglepő módon jól teljesít).
Az Inherent vice legalább olyan „hard”,
mint annak idején a Kínai negyed volt,
minimum olyan szövevényes, mint Curtis
Hanson Szigorúan bizalmas c. műve, nagyjából annyira csapongó, mint a Félelem és reszketés Los Angelesben, és
kb. annyira talányos, mint Howard Hawks
klasszikus The big sleep-je.
Nem, a Beépített hiba nem lesz
sikerfilm, hisz amennyire csak lehet, szembe megy a fősodorral; nekünk elkötelezett
mozirajongóknak azonban egy finom kis élmény marad. Nem katartikus, de
mindenképp emlékezetes…
75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése