Az évtized 40 legjobb európai filmje

40.            Ördögsziget – Kongen av Bastoy (Norvégia, Marius Holst, 2010.)

Az Ördögsziget egy fiatalkorúak számára fenntartott norvég fegyintézetbe kalauzolja a nézőt. A 17 éves Erling nem sokkal az intézetbe kerülése után lázadást szít a szadista őrök, valamint a kegyetlen vezetés ellen. Izgalmas comig-of-age börtön sztori barátságról, az emberi jellemről, jellemfejlődésről, becsületről, igazságról, igazságérzetről. Csak a szokásos skandináv minőség.  

39.            Az eltűnés sorrendjében – Kraftidioten (Svédország, Hans Petter Moland, 2014.)

Meglepő módon az amerikai „újra” nem lett vállalhatatlan, mégis a svéd eredetit ajánlanánk mindenki figyelmébe, ami azért mindenképpen jobb karaktereket állít csatasorba, autentikusabban és eredetibben mondja el a fiát tragikus hirtelenséggel elveszítő, bosszúra szomjas, mindenre elszánt hókotró édesapa sztoriját. Meglehetősen bizarr, abszurd és vicces, éjfekete humorral felvértezett véres móka. Maga Tarantino sem csinálhatta volna jobban. 

38.            Mocsárvidék – La islaminíma (Spanyolország, Alberto Rodríguez, 2014.)

A True Detective szellemiségében fogant spanyol krimi az elmúlt 10 év egyik legerősebb európai bűnügyi mozija. Szikár, szűkszavú, kőkemény, emlékezetes menet! 

37.            Szívek királynője – Dronningen (Dánia, May el-Toukhy, 2019.)

Megrázó, kellemetlen téma. A Szívek királynője nem mismásol: a maga pőre mezítelenségében mutatja meg – szó szerint is akár – a középkorú nő és a mostoha fiú románcát. A végjáték ugyan előre megjósolható, a film akkor is rendkívül hatásos és felkavaró. 

36.            Testről és lélekről - On body and soul (Magyarország, Enyedi Ildikó, 2017.)

A bravúr nem sikerült, nem lett még egy idegen nyelvű filmnek járó Oscar-unk, ez azonban kicsit sem csökkenti Enyedi Ildikó mélyen szántó, komplex drámájának érdemeit. Borbély Alexandra okkal és joggal kapta meg az Európai Filmdíjat, a filmet magát pedig megérdemelten övezte kiemelt figyelem! A szerelem témaköréről előtte így még soha senki… 

35.            Bikanyak – Rundskop (Belgium, Michael R. Roskam, 2011.)

Megrendítő belga krimi Matthias Schoenaerts elképesztően szuggesztív alakításával. Sokkoló, fájdalmas, végtelenül hatásos dráma. Nem leszel tőle feldobva, viszont garantáltan emlékezni fogsz rá – mindig. 

34.            Ruben Brandt, a gyűjtő – Ruben Brandt, Collector (Magyarország/Szlovénia, Milorad Krstic, 2018.)

Óda a képzőművészet nagyjaihoz, magához a művészethez, egyedi, szokatlan tálalásban, elképesztő vizualitással. Az utóbbi évek egyik leginvenciózusabb animációs mozija a magyar-szlovén koprodukcióban készült Ruben Brandt.

33.            Nővér – L’enfantd’enhaut (Svájc, Ursula Meier, 2012.)

Svájc, ahogy még nem láttad. A csóringer testvérpár a burzsoázia által látogatott menő síparadicsomba jár síléceket lopni. Hiába, az élet Európa leggazdagabb államában sem fenékig tejfel. Végtelenül realisztikus és gyomorba vágó szocio-dráma. 

32.            Sötétben – Aus dem Nichts (Németország, Fatih Akin, 2017.)

A török származású német kult rendező a 2000-es évek derekán elhíresült neonáci csoportok által elkövetett merénylet sorozatról, az ún. „dönergyilkosságokról” beszél 2017-es mozijában, amelyben egy férjét és gyermekét elvesztő anya drámáját követhetjük nyomon – az idilli kezdetektől a tragikus végkifejletig. Diane Kruger szenzációs a főszerepben, a film pedig rendkívül megrázó és felkavaró. 

31.            Életem Cukkiniként – Ma vie de Courgette (Svájc, Claude Barras, 2016.)

Svájci stop-motion sziporka. Elragadó történet, ami a maga egyszerűségében válik kimagaslóan nagyszerűvé. Igazi kis gyöngyszem!

30.            Teljesen idegenek – Perfetti sconosciuti (Olaszország, Paolo Genovese, 2016.)

A modern kor emberének illúzióikkal, hazugságokkal teli álságos hétköznapjai. Látszat-világ, social media, (ön)csalás és önámítás. Genovese minderről rendkívül szórakoztató modorban vall. Az elmúlt dekád egyik legsikeresebb európai közönségfilmje!

29.            Amíg alszol – Mientras duermes (Spanyolország, Jaume Balagueró, 2011.)

Elképesztően feszült spanyol pszicho-thriller, melyben a barcelonai apartmanházban házmesteri feladatokat ellátó César vegzálja az ott lakókat. Kiemelten a gyönyörű Clara-t. A lány César rögeszméjévé válik, s a férfi nem nyugszik, amíg valami módon meg nem kaparintja magának Clara-t. Irtó félelmetes, nagyon beteg, nagyon európai.   

28.            45 év – 45 Years (Anglia, Andrew Heigh, 2015.)

Amikor épp a 45. házassági évforduló előtt kérdőjeleződik meg egy egész élet, azaz maga a házasság. Nagyon finom, de mégis nagyon kellemetlen dráma, a kiváló Charlotte Ramplinggal és Tom Courtenay-el. 

27.            A bűnös – Den skyldige (Dánia, Gustav Möller, 2018.)

Első osztályú kamara thriller egyenesen Dániából. Jacob Cedergren olyan lehengerlő one-man-showt produkál, amire csak a legnagyobbak képesek. És persze hogy elviszi a hátán ezt az egyszemélyes Hitchcocki feszültséggel felvértezett mozit, melyet még a Sundance-en is díjjal jutalmaztak. 

26.            Lavina– Forcemajeure (Svédország, Ruben Östlund, 2014.)

Egy família széthullása, apuka totális kudarca. A történések mechanizmusát thrillereket megszégyenítő feszültséggel, suspense-szerűen adagolja Östlund, pellengérre tűzi a modern jóléti társadalmat, s az egyén családhoz fűződő viszonyát. Hogy mennyire énközpontú és önző az ember, hogy egy krízis helyzetben ösztönösen nem a gyermekeit és a feleségét, hanem az iPhone-ját és magát menti inkább. Ha jobban belegondolunk – márpedig Östlund tesz róla, hogy jobban belegondoljunk - brutális... 

25.            Thelma (Norvégia, Joachim Trier, 2017.)

Szuper okos szuperhős film Norvégiából. Nem DC, nem Marvel, a Thelma azonban „szuperhősebb” az amerikai szuperhős mozik legjavánál!

24.            Csendes szív – Stillehjerte (Dánia, Bille August, 2014.)

Kőkemény családi dráma, amelyben évtizedes sérelmek kerülnek a felszínre. Láttunk már ilyet? Láttunk! A Csendes szív fő témája azonban egy olyan mindmáig megosztó topik, amelyben vajmi kevesen mernek ennyire határozottan állást foglalni. Bille August csodálatos érzékenységgel vezeti át a történeten a nézőt, s az egyébként kellemetlen témát képes játszi könnyedséggel, a maga természetes mivoltában tálalni. Halálról, élni nem akarásról keveseknek sikerül ilyen őszintén beszélni. 

23.            Rozsda és csont – De rouille et d’os (Franciaország, Jacques Audiard, 2012.)

Szívbemarkoló film egy utcai harcos és egy delfinidomár lány különös kapcsolatáról. Marion Cotillard és Matthias Schoenaerts óriásit játszanak ebben az egyedi hangvételű, különleges moziban.

22.            Érettségi – Bacalaureat (Románia, Cristian Mungiu, 2016.)

Mungiu legerősebb munkája, a kultikus 4 hónap, 3 hét, 2 nap mellett. Az Érettségi ismét a román rögvalóságba kalauzolja a nézőt, melyben egy kisvárosi orvos küzd lánya reputációjának visszaállításáért, megtartásáért. S ugyan már volt, nincs Ceausescu, a szelleme mégis kísért. 

21.            Áldozat – Elle (Franciaország, Paul Verhoeven, 2016.)

A film, amelyben Paul Verhoeven – tudod, az „elemi ösztönös” – és Isabelle Huppert csinál viccet a nemi erőszakból. Na jó, nem egészen viccet, de az biztos, hogy a témát még  sosem kezelte senki ennyire ironikusan. A rendező nem hazudtolja meg magát: az Elle thrillerként is briliánsan működik, Huppert pedig élete egyik legkiemelkedőbb alakításával hálálja meg ezt a nem minden napi szerepet.

20.            Jó éjt, anyu! – Ich seh, ich seh (Ausztria, SeverinFiala – Veronika Franz, 2014.)

Méltatlanul alulértékelt osztrák pszicho-mozi. A Jó éjt, anyu titokzatos, talányos, feszültséggel teli hidegrázós történet, mely Michael Haneke csúcsteljesítményeinek szellemében fogant.   

19.            Ida (Lengyelország, Pawel Pawlikowski, 2013.)

Rokoni kötelék, két különböző személyiség, két nő, s az ő elképesztően magával ragadó történetük. Pawlikowski fekete-fehér szűkszavú drámája minden rangos díjat bezsebelt 2015-ben: Oscar, BAFTA, Európai Filmdíj, csak hogy a legjelentősebbeket említsük.

18.            Utoya, július 22. – Utoya 22. juli (Norvégia, Erik Poppe, 2018.)

Egy elképesztően húsbavágó történet, melyet Erik Poppe dokumentarista stílusban álmodott a vászonra. Nem véletlen, hisz így érvényesül mozgóképen a leghathatósabban a 2011 nyarán, Utoya szigetén lezajlott tragikus bő egy óra. 

17.            Egy jobb világ – Haevnen (Dánia, Susanne Bier, 2010.)

Mindenki azzal jön, hogy Susanne Bier moziját minden bizonnyal a Hollywood-kompatibilis narratíva miatt ölelte keblére az Amerikai Filmakadémia 2011-ben. Ugyanakkor balgaság lenne elvitatni a film erényeit, s Bier szemére vetni a tengerentúlon töltött időt. Hisz a rendezőnő pont a jó dolgokat hozta vissza magával Dániába. Számos nagy pillanata van a Haevnennek, s úgy beszél globális társadalmi problémákról, hogy az valóban érthető és értelmezhető, s olyan példákkal illusztrál, amelyek életszerűek és valóságosak.  S ráadás gyanánt ott van Mikael Persbrandt kifinomult, érett, emóciókkal teli játéka. 

16.            Kosok – Hrútar (Izland, Grimur Hákonarson, 2015.)

Festői táj, egy birkatenyésztő testvérpár, akik több évtizednyi gyűlölet és harag után ismét egymásra találnak, hogy a lakóhelyük birkáit megtámadó végzetes járványon közös erővel kerekedjenek felül. Egyszerű, mégis nagyszerű történet a testvéri kötelékről, a megbocsátásról és a vezeklésről. 2015-ben díjak tömkelegét gyűjtötte be ez a kis izlandi műremek – teljesen megérdemelten.

15.            Egy háború – Krigen (Dánia, Tobias Lindholm, 2015.)

Az afganisztáni őrület utórezgései, melynek fókuszában az individuum, s a háború egyénre gyakorolt hatása áll. Pilou Asbek lehengerlően játszik, A vadászat szrkiptjét jegyző Tobias Lindholm rendezése precíz és pontos. Hatásos film az Egy háború, mely az Oscar-gálán a Saul Fia egyik releváns vetélytársa volt. 

14.            Borgman (Hollandia, Alex van Warmerdam, 2013.)

Színházi múlttal rendelkező rendező, egy bizarr, kissé szatirikus, helyenként polgárpukkasztó, tűéles történet, s egy szenzációs alakítást prezentáló főszereplő. A Borgman hátborzongató, olykor abszurdba hajló társadalomkritika. Haneke Funny games c. mesterművével rokon. 

13.            A törzs – Plemya (Ukrajna, Myroslav Slaboshpytskyi, 2014.)

A bentlakásos, siketek számára fenntartott iskolában játszódó felkavaró alkotásban egy büdös szó nem hangzik el. A síri csöndnél pedig nincs fojtogatóbb – pláne, ha közben ilyen sokkoló események peregnek a szemünk előtt. A román direktor, Cristian Mungiu rezignált, dokumentarista stílusa ugyan megidéződik, Slaboshpytskyi alkotása így is egyedi, formabontó mozi. 

12.            Dogman: Kutyák királya – Dogman (Olaszország, Matteo Garrone, 2018.)

Előre sejthető, hogy Marcello bukik majd, Garrone azonban zseniális ritmusérzékkel vezeti át főszereplőjét a stációkon. A kisember szélmalomharca a rendszer ellen. Hogy: bármennyire is szeretnénk azt képzelni, hogy az igazság minden esetben győzedelmeskedik, a valóság sokkal zordabb képet mutat. Az erősebb, az erőszakosabb ugyanis mindig felzabálja a gyengét. 

11.            Szerelem – Amour (Ausztria, Michael Haneke, 2012.)

S ha már szerelem, Haneke Amour c. szívettépő drámája talán a legkomplexebb európai alkotás a témában. Az idős házaspár története törékeny, fájó, de minden tragikus vonása ellenére is felemelő mozi. Gyönyörű film, gyönyörű történet.  

10.            Hidegháború – Zimna wojna (Lengyelország, Pawel Pawlikowski, 2018.)

Aligha készítettek ennél szebb, könnyfakasztóbb, varázslatosabb ódát a szerelemhez. Pawlikowski mesterműve csodálatos zenével, még csodálatosabb képekkel, és két szenzációs alakítással töri darabokra szívünket.

09.            A homár – The Lobster (Görögország, Yorgos Lanthimos, 2015.)

Lanthimos első nemzetközi filmje, amelyben olyan sztárok segédkeznek neki, mint Collin Farrell, és Rachel Weisz. Extrém, rendkívüli disztópia, bizarr love story? Tök mindegy. A „görög” hatása alól lehetetlen szabadulni!

08.            Szeretet nélkül – Nelyubov (Oroszország, Andrey Zvyagintsev, 2017.)

Az orosz sztárrendező ismét a lélek bugyraiban vájkál, ezúttal azonban jóval kegyetlenebbül, mint a Leviatán esetében. Címéhez hűen kifejezetten morózus, zord, depresszív film a Szeretet nélkül. Zvyagintsev megint nagyon érzi, hogy hogyan szippantsa be a nézőt, s hogy miként vigye be a leghatékonyabban a gyomrost. 

07.            Leviatán – Leviafan (Oroszország, Andrey Zvyagintsev, 2014.)

Zvyagintsev Leviatánja letarolta Cannes-t, megnyerte a legjobb idegennyelvű filmnek járó Golden Globe-ot, s ugyanebben a kategóriában Oscar-ra is jelölték (végül az Ida ütötte ki a nyeregből). Kolya harca a korrupt rendszer ellen egyrészt az orosz viszonyokat ekézi, de valójában globálisan is értelmezhető: a kisember hiába küzd a „nagyok” ellen, rendre a rövidebbet húzza. De nem csak ez a tanulsága Zvyagintsev kiváló mozijának! Mely amellett, hogy tragikus, és drámai, mer ironizálni, és az esendő ember kiszolgáltatottságán intelligensen élcelődni. 

06.            Láthatás – Jusqu’á la garde (Franciaország, Xavier Legrand, 2017.)

Súlyos film. Mindig aktuális, és érvényes családi dráma, szocio-kórkép, a legádázabb thrillerek feszültségével, frusztráltságával. 

05.            Saul fia (Magyarország, Nemes Jeles László, 2015.)

Cannes, Golden Globe, Oscar… csak a legfontosabb mérföldkövek. Nemes Jeles első filmje mindent vitt. Abszolút megérdemelten!!! A Saul fia diadalmenete Magyarország diadalmenete is egyben! Legyünk büszkék, hisz ez a film valóban egyszeri, utánozhatatlan és megismételhetetlen!

04.            Suburra (Olaszország, Stefano Sollima, 2015.)

Több szálon futó, csavaros, agyas, elképesztően hangulatos gangsta-krimi. Róma, korrupció, politika, gyilkosságok, megvesztegetés. Lebilincselő mozi, zseniális score, remek karakterek, a szövevényesség ellenére pergő ritmus, kiváló dramaturgia, és emelkedett pillanatok. Sollima a modern gengszterfilmek egyik legjobbját tette le az asztalra.

03.            A vadászat – Jagten (Dánia, Thomas Vinterberg, 2012.)

Oscar-jelölt Vinterberg-mozi. A Születésnap mellett az eddigi legerősebb darab a rendezőtől. Kellemetlen téma, rendhagyó tálalásban. Előítéletekről, a kimondott szó erejéről, megaláztatásról, igazságról. Ja, és: Mads Mikkelsen!

02.            Keresztút – Kreuzweg (Németország, Dietrich Brüggemann, 2014.)

Ilyen erőteljesen és intelligensen még sosem kapta meg a magáét az intézményesített vallás. Brüggemann Keresztútja vakmerő, bátor mozi. Fontos, szókimondó alkotás, tűpontos színészi játékkal, kiváló szerkesztésben.  

01.            A vörös teknős – La tortuerouge (Franciaország, Michael Dudok de Wit, 2016.)

Oké, a StudioGhibli „besegített”, de a sztori akkor is de Wit fejéből pattant ki, és még a kecskeméti grafikusok is hozzátették a magukét. Az eredmény: a valaha készített egyik legcsodálatosabb, legvarázslatosabb animációs film. A vörös teknős mestermunka a javából, 10/10, 100%, nincsenek rá szavak…