Ha nem is Disneyland miatt, de a keleti-part legdélibb szeglete roppant mód vonzó. Legalábbis
innen, távolabbról nézve. Florida a
földi paradicsom. Amerika pedig nem
más, mint a lehetőségek hazája.
De mit kínál az ígéret földje Moonee számára, aki Disneyland tőszomszédságában él fiatal, csélcsap édesanyjával a
lilára mázolt motel egyik néhány négyzetméteres szobájában? Hétről hétre,
lakbérfizetéstől lakbérfizetésig. A „tökéletes” kilátástalanságban.
Moonee és rosszcsont kompániája vajmi keveset érzékel az őket
körülvevő problémákból. Rohangálnak álló nap, múlatják az időt, rosszalkodnak,
tengnek-lengnek, alapvetően jól érzik magukat. Hisz van juharszirupos
palacsinta, van szabadság, és van függetlenség. A gyerekek időnként – brahiból -
lecsapják a motel áramhálózatát, elhagyatott házakat gyújtogatnak, s autók szélvédőjén
gyakorolják a célba-köpést.
Az édesanya Halley szemszögéből nézve már korántsem ilyen felhőtlen a helyzet.
A fiatal nő, miután kirúgták a munkahelyéről, kislánya esti fürdetése közben fogad
„kuncsaftokat” a lepukkant motel szobában, hogy fedezni tudja valamiként a
létezést, a napról napra, hétről hétre „élést”.
…s Halley fenekében feszt ott lohol a motel egyébiránt jószívű
menedzsere, Bobby, aki bár igyekszik
toleráns és empatikus lenni a sok bajos ügyféllel, a munkájához is szeretne
lojális lenni. Nincs mese, muszáj bevasalnia a lakbért!
Ez tehát a nagy amerikai
rögvalóság. Disneyland árnyékában.
Giccses, ormótlan épületekkel, gyorskajákkal, instant létezéssel.
Sean Baker (Tangerine)
nagyon érzi ezt. Ezt a miliőt. Remek megfigyelő, érzékeny filmes. Nagyon
emberi.
Érdekes, hogy úgy képes hatást
gyakorolni a nézőre, hogy valójában semmi különöset nem csinál. Olyan apró
mozzanatokat mutat, olyan kis intermezzokat koreografál, amelyek a hétköznapok
szerves részei; jelentéktelen epizódok, mégis általuk teremtődik meg a csoda. A
rendező ezeken a jeleneteken keresztül hozza közelebb hozzánk a karaktereit.
S mindeközben nagyon ügyel a
balanszra. Hogy a filmje egyszerre legyen nagyon súlyos, és a
gyerekszereplőknek hála, nagyon játékos is. Brooklyn
Prince előtt bizonyára óriási jövő áll. De az édesanyját alakító litván
származású Bria Vinaite is
szenzációs. Willem Defoe pedig igazi
színészóriásként vezényli a sztorit. Megérdemelt lett volna az Oscar…
Baker dokumentarista képei, és álomszerű – mégis nagyon valóságos –
csendéletei váltogatják egymást a filmben. A fináléban aztán ritmust vált a
direktor, s azzal a kis apró csavarral, trükkel végképp elemeli moziját a
realitástól. Meseszerűvé varázsolja a történetét. Reményt ad. Reményt a
kilátástalanságban. Mert a gyermeki ártatlanság, a gyermeki lélek
és tisztaság mindenek felett áll.
95%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése