2018. május 13., vasárnap

Floridai álom - The Florida Project


Ha nem is Disneyland miatt, de a keleti-part legdélibb szeglete roppant mód vonzó. Legalábbis innen, távolabbról nézve. Florida a földi paradicsom. Amerika pedig nem más, mint a lehetőségek hazája.
De mit kínál az ígéret földje Moonee számára, aki Disneyland tőszomszédságában él fiatal, csélcsap édesanyjával a lilára mázolt motel egyik néhány négyzetméteres szobájában? Hétről hétre, lakbérfizetéstől lakbérfizetésig. A „tökéletes” kilátástalanságban.


Moonee és rosszcsont kompániája vajmi keveset érzékel az őket körülvevő problémákból. Rohangálnak álló nap, múlatják az időt, rosszalkodnak, tengnek-lengnek, alapvetően jól érzik magukat. Hisz van juharszirupos palacsinta, van szabadság, és van függetlenség. A gyerekek időnként – brahiból - lecsapják a motel áramhálózatát, elhagyatott házakat gyújtogatnak, s autók szélvédőjén gyakorolják a célba-köpést.  


Az édesanya Halley szemszögéből nézve már korántsem ilyen felhőtlen a helyzet. A fiatal nő, miután kirúgták a munkahelyéről, kislánya esti fürdetése közben fogad „kuncsaftokat” a lepukkant motel szobában, hogy fedezni tudja valamiként a létezést, a napról napra, hétről hétre „élést”.
…s Halley fenekében feszt ott lohol a motel egyébiránt jószívű menedzsere, Bobby, aki bár igyekszik toleráns és empatikus lenni a sok bajos ügyféllel, a munkájához is szeretne lojális lenni. Nincs mese, muszáj bevasalnia a lakbért!


Ez tehát a nagy amerikai rögvalóság. Disneyland árnyékában. Giccses, ormótlan épületekkel, gyorskajákkal, instant létezéssel.
Sean Baker (Tangerine) nagyon érzi ezt. Ezt a miliőt. Remek megfigyelő, érzékeny filmes. Nagyon emberi.
Érdekes, hogy úgy képes hatást gyakorolni a nézőre, hogy valójában semmi különöset nem csinál. Olyan apró mozzanatokat mutat, olyan kis intermezzokat koreografál, amelyek a hétköznapok szerves részei; jelentéktelen epizódok, mégis általuk teremtődik meg a csoda. A rendező ezeken a jeleneteken keresztül hozza közelebb hozzánk a karaktereit.
S mindeközben nagyon ügyel a balanszra. Hogy a filmje egyszerre legyen nagyon súlyos, és a gyerekszereplőknek hála, nagyon játékos is. Brooklyn Prince előtt bizonyára óriási jövő áll. De az édesanyját alakító litván származású Bria Vinaite is szenzációs. Willem Defoe pedig igazi színészóriásként vezényli a sztorit. Megérdemelt lett volna az Oscar


Baker dokumentarista képei, és álomszerű – mégis nagyon valóságos – csendéletei váltogatják egymást a filmben. A fináléban aztán ritmust vált a direktor, s azzal a kis apró csavarral, trükkel végképp elemeli moziját a realitástól. Meseszerűvé varázsolja a történetét. Reményt ad. Reményt a kilátástalanságban. Mert a gyermeki ártatlanság, a gyermeki lélek és tisztaság mindenek felett áll.

95%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése