Eastwood e hónap végén tölti a 89-et,
az idő vasfoga azonban mégsem fog rajta. No persze a 89 az 89, de a veterán
színész-rendező-mindenes ugyanolyan játszi könnyedséggel létezik a vásznon, ugyanolyan
elánnal űzi a mesterséget, s ugyanannyira éli a művészetét, mint pályája kezdetén.
Sőt! Clint Eastwood tulajdonképpen olyan, mint a jó bor, a korral nemesedik.
Az időskori biográfia csúcsa
egyértelműen a Gran Torino – cizellált, humoros, könnyfakasztó mestermű -, s a
The Mule előzetesei alapján joggal számíthattunk valami hasonló hangvételű
élményre, mint a 2008-as film esetében.
Walt Kowalski helyett most
azonban egy Earl Stone nevű, jóval visszafogottabb, de annál szabadelvűbb idős
férfi a központi figura, akinek történetével Eastwood a „jobb később, mint soha”,
illetőleg a „sosem késő” tételeket bizonyítja.
Tény, hogy nem A csempész az
életmű legerősebb alkotása, de csak úgy, mint a Clint Eastwood-filmek többségének,
ennek a mozinak is van egy semmivel össze nem hasonlítható bája és hangulata.
Nem beszélve a történetről, amit
egy New York Times-béli cikk inspirált a 90-es éveit taposó drogcsempészről.
Mert hogy Eastwood ezúttal a mexikói drogkartellnek fuvarozgat több száz
kilónyi kokót, miközben jazz sztenderdeket énekelget vígan az autóban. És
mocskos pénz ide, ádáz drogbárók oda, nem tudunk rá haragudni. Mi több,
kifejezetten cuki, és nem mellesleg rendkívül stílusos, ahogy az öreg végre
hajtja a melót.
Picit persze nyugdíjas a tempó,
de hát fékevesztett akció-zsonglőrködést nem várhatunk, és soha nem is vártunk Eastwoodtól (a Piszkos Harry – éra kivétel persze).
Hangulatos, kellemes darab a The
Mule, nem a legimpozánsabb Eastwood-mozi, de helye van az életműben, s biztos
vagyok benne, hogy emlékezni fogunk rá évek múlva is!
75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése