Amennyire hálás a sztori – hálás,
hisz figyelemfelkeltő (és figyelemreméltó!) -, annyira hálátlan is egyúttal.
Egyrészt 'rasszizmusból', illetőleg skinheadségből
az Amerika história X közel 20 éve
már csillagos ötösre vizsgázott, másrészt könnyen bele lehet szaladni
közhely pufogtatásba egy ilyen téma kapcsán.
Ezúttal hál’ Istennek nem ez
utóbbi történt, viszont az első filmes Daniel
Ragussisnak nem sikerült összeszedetten, bátran megnyilvánulnia - egy ilyen
kényes kérdéskör esetében pedig a félszegség kifejezetten szembetűnő ’hiba’.
Ragussis igyekszik objektíven, tárgyilagosan elmesélni a skin bandába beépülő FBI nyomozó – igaz – történetét, ugyanakkor azzal, hogy nem foglal határozottan
állást – és icipicit közömbös -, kockázatmentessé, tétnélkülivé teszi a cselekményt.
Azzal, hogy egy viszonylag egyszerű dramaturgiájú thrillert vezényel, elvész a
történetben rejlő erő.
Pedig: Daniel Radcliffe minden tőle telhetőt megtesz, a jelenléte átütő, a
játéka lehengerlő, s Ragussis egyes
jeleneteiben vitathatatlanul ott pulzál a feszültség; mégis hiányzik valami - valami amitől
emlékezetessé válhatna az Imperium.
Ha Ragussis mélyebbre ásott volna a sztoriban, ha nem csak olyan
oldaláról mutatná meg a neonácizmust, amit egyébiránt már számtalanszor
láttunk, akkor – csak úgy, mint Tony Kaye
’98-as klasszikusában - talán megtörténhetett volna a katarzis újfent.
Nem reménytelen, nem nézhetetlen
mozi az Imperium, annyi csupán, hogy
ebben a történetben sokkal, de sokkal több volt...
65%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése