Mennyire torokszorító,
vérfagyasztó, és félelmetes a csönd? A kérdésre a színész-rendező John Krasinski adja meg a választ
legújabb filmjében, „hang nélkül”, mégis nagyon határozottan és markánsan.
S noha Krasinski nem találta föl a spanyolviaszt – csupán jó feszesre
fogta a gyeplőt -, mozija friss és üde, a történet pedig, amit a
hallgatóság – bocs, nézősereg – elé tár, roppantul feszült.
Szó, mi szó: az alapötlet
kivételesen frappáns. Ebben a horrorban ugyanis paradox módon nem szabad
sikítani, kiabálni, de még csak egy aprócska zajt csapni sem, hisz ellenkező
esetben az ember az életével fizet.
Erőteljes koncepció. Olyannyira
karakteres, hogy könnyedén el is lehetett volna szúrni. Szarvashibák nincsenek,
de bármennyire is szimpatikus a direktor vehemenciája és remek arányérzéke, akad
azért támadási felület a történeten szép számmal. Viszont a rendező - aki
feleségével Emily Blunttal kvázi családi projektként vezényelte le a filmet, s
ők ketten alakítják a főszereplő házaspárt is -, szóval Krasinski olyan tempót
diktál, s helyenként olyan lenyűgözően aknázza ki az alapszituációban rejlő
lehetőségeket, hogy nincs is időnk keresni a kákán a csomót.
Valószínűleg sokat hozzátesz az
élményhez, hogy a filmben szereplő házaspár a való életben is férj és feleség.
Blunt és Krasinski „kémiája” tehát kellően autentikus, a féltésük, a félelmeik
valósak, a drámájuk átélhető.
S hogy hogyan valósulhat meg,
hogyan lehetséges a gyerekszülés „hang nélkül”? És milyen nehézségek elé
állítja az embert egy olyan kontextus, amelyben a zárt hangszalagok dominálnak?
Krasinski megmutatja,
hogy milyen aggasztó lehet egy ilyen utópisztikus állapot. S noha a rendező túl
szűkszavúan fogalmaz – esetében talán érthető -, és akár többet is kihozhatott
volna a történetből egy furcsán kurta befejezésnél, filmjének jól összerakott
kis részecskéi koherens egységet alkotnak!
Közel sem mesteri, ellenben
nagyon is ügyes munka!
75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése