A Fűrész-széria leggyengébb pillanatai és némi kis ’90-es évekbeli
thriller adalék lett összekutyulva Will
Wernick rendező bemutatkozó munkájában. Mely csak nagy jóindulattal
nevezhető horrornak - főként a feszültség hiányának okán. De a Szabadulószoba thrillernek is legalább
olyan gyenge, mint tanulságos szocio-mozinak.
Valahogy semmi nem működik ebben
a szkriptben, még az az egyébként jóféle dramaturgiai húzás sem, hogy
tulajdonképpen real time-ban
követhetjük nyomon az eseményeket.
Tyler-t a 30. szülinapján egy szabadulószobás játékkal lepi meg
barátnője, és a haveri galeri. Fejtörők, rejtvények. Egészen izgalmasnak
ígérkezik az este, csak hogy hamarosan világossá válik a baráti társaság
számára, hogy az önfeledtnek remélt szórakozás valójában halál komoly, vérre
menő játszma, ahol a felek a saját bőrüket viszik a vásárra – szó sincs mókáról
és kacagásról…
Fincher (Játsz/ma)
éjsötét, morózus, és kicsit szarkasztikus atmoszférájának nyoma sincs. Ehelyett
nyögvenyelős feladványokat kapunk – a résztvevőkkel egyetemben -, amelyek nem
az agytekervényeinket teszik próbára. Sokkal inkább a türelmünket.
A Szabadulószoba totálisan ütemtelen sztorija is sokat ront az
összképen, de a jellegtelen, antipatikus szereplők sem segítenek abban, hogy
képesek legyünk együtt élni a „játékkal”.
…és aztán – ahogy az lenni
szokott – 80 perc után jön a kötelező „csattanó”. És még csak nem is csattan.
Kicsit se…
35%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése