Hamar híre ment, hogy sajnos nem
Otto Bathurst legfrissebb Robin Hood – újragondolása fogja megreformálni a
kosztümös kalandfilm műfaját.
Bathurstnek csúnyán beletörik a
bicskája az innovatív törekvésekbe. Egyrészt látványosan tiporja meg a zsáner
hagyományait, másrészt baromira (zűr)zavarossá formálja Robin of Loxley
legendáját, melynek köszönhetően közel élvezhetetlenné válik a film.
A legújabb Robin Hood úgy indul,
mint egy bárgyú Twilight-epizód, de ekkor még – az első negyed órában - van
remény, hogy mégis valami nézhető cucc kerekedik ebből az egészből.
A szent földön játszódó jelenetek
aztán az amcsi afganisztános háborús mozik tesztoszterontól duzzadó hangulatát
hozzák. A faszik úgy markolnak rá az íjra, mint a kommandós szettben grasszáló
bakák a géppityura. S tulajdonképpen ettől a ponttól kezdődik a totális
szétcsúszás, a teljes mélyrepülés. Nem elég, hogy minden akciószcéna abszolúte
irreális, a szkript egyfajta giccses, gagyi szuperhős karakterré degradálja
Robin Hood karakterét. Nem beszélve arról, hogy Taron Egerton kifejezetten
alkalmatlan a szerepre – már csak a fizimiskája miatt is.
Annyira a Russell Crowe-os
verzióért sem rajongtunk, de százszor inkább az, mint ez a popkulturális
szemét.
Amellyel nyilvánvalóan az volt a
szándéka az alkotóknak, hogy közelebb hozzák a legendát az insta-generációhoz.
De kérem szépen, ekkora fércműre azért mégsem számítottunk!
Robin Hood nyílvesszője ezúttal
félrehord…
Marad Kevin Costner ’91-ből, és
az Everything I do, Bryan Adams tolmácsolásában!
30%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése