2019. augusztus 19., hétfő

Brightburn: A lángoló fiú - Brightburn


Jogosan táplálhatott nagy reményeket az egyszeri filmrajongó a Brightburn – projekt iránt. A korábban Korn videókat jegyző David Yarovesky filmjének előzetesei ugyanis egy kőkemény, megalkuvásmentes anti-szuperhős mozit vizionáltak, páratlan crossover-élménnyel kecsegtettek.


A történet a Superman-kánonra épít, de annak az inverzét mutatja: mi van, ha az űrből a Földre pottyanó Clark Kent, esetünkben Brandon Breyer – ez a név is milyen szépen alliterál… -, mégsem jó és segítő szándékkal érkezik a bolygónkra, s szupererejét nem a védelmünkre, hanem az elpusztításunkra szándékozik fordítani?


A Brightburn lehetett volna egy igazán fenékbe rugdalós, rendhagyó, emlékezetes mozi, hisz az alapötlet több, mint ígéretes: éjsötét coming-of-age szuperhős mozi, erős horrorisztikus vonásokkal!
Csak hogy Yarovesky filmjében a horror (értsd jól: szemgolyóból kihúzott üvegszilánk, ripityára tört állkapocs csont etc.) legfőképp öncélú, és inkább undort keltő összetevő.


A főszereplő Jackson A. Dunn igazán ördögien hozza a karaktert, csak sajnos ő maga sem tud egyedül megbirkózni a forgatókönyv komoly hiányosságaival.


A történet pörgős – vagyis inkább: túlpörgetett. Zavaróan túlzsúfolt a szkript, nincs idő a karakterek kibontakoztatására, nincs hely az emocionális oldal kifejtésére. Pedig ezek sokkal izgalmasabbak – és nem mellesleg félelmetesebbek - lettek volna az indokolatlanul túlspilázott trancsír-jeleneteknél.


És noha vannak érdekfeszítő, és valóban para momentumai a Brightburnnek, jól van fényképezve, remek a látvány, összességében mégis csak egy otromba módon kihagyott ziccer a film.

40%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése