2017. március 19., vasárnap

Túl a határon - Transpecos


Nem túl izgalmas a határvadászok élete. Három ügynök dekkol a dög melegben a semmi közepén az elhagyatott, rozoga határátkelő ponton (USA-Mexikó). Sztorizgatnak, ugratják egymást. Ez is csak egy ugyanolyan végtelenül unalmas, eseménytelen napnak ígérkezik, mint a többi.
Egy hirtelen felbukkanó autó és utasa azonban felkavarja az állóvizet, s hőseink pillanatok alatt egy összeesküvés kellős közepén találják magukat. Naná, hogy a mexikói drogkartell mozgatja a szálakat! 


A Túl a határon a kokain bizniszen túl olyan fontos témákat feszeget, mint a korrupció - a hivatalos szervek berkein belül -, valamint az Amerikában mindig aktuális bevándorláskérdés (migráció!).
Talán picit túl sok is ez szűk 80 percben, de az első egész estés moziját jegyző Greg Kwedar összességében ügyesen veszi az akadályt. 


A 2015-ös Sicario-hoz hasonlatosan határozott és kompromisszummentes film a Transpecos! Bár Kwedar jóval kevesebb szereplőt mozgat, mint Villeneuve– a sztori maga sem olyan szövevényes -, a porlepte, koszlott drámaiság, a nyugat nihilizmusa - a beletörődömség és a közöny – remekül illeszkedik a történetbe!
Több ez, mint szimpla bűnfilm! 


Az igazi sztárok hiányoznak, noha Gabriel Luna rutinos játékos már (Freeheld; A SHIELD ügynökei), ahogy Johnny Simmons sem tapasztalatlan figura (Egy különc srác feljegyzései; Scott Pilgrim a világ ellen), s tuti, hogy Clifton Collins Jr. jellegzetes arcéle és fizimiskája is ismerős lesz innen-onnan (Star Trek; Tűzgyűrű; Transzcendens). 


A Transpecos kompakt kis mozi! Ritmusos, lényegre törő; picit elnagyolt, de határozott üzenettel! Hangulatos, karakteres képi világgal felvértezett neo-western. A szubzsáner rajongóinak igazi csemege lehet! 

70%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése