Noha sosem leszünk megveszekedett
Jorgosz Lanthimosz rajongók – A homárt mondjuk nagyon méltányoljuk -, tény,
hogy a kortárs filmművészet egyik legizgalmasabb alkotója a görög.
Bizonyos tekintetben csapongónak
tűnhet az eddigi életmű, de ha kritikusan vizsgáljuk Lanthimosz filmjeit, egy
kivételesen következetes művészi attitűd/szemléletmód/program rajzolódik ki a
meglehetősen bizarr és abszurd történeteken keresztül.
Lanthimosz minden esetben az
ember felvett viselkedésmintáit vizsgálja, a társadalmi integrációt, a
szocializáció folyamatát. A konklúziója pedig rendre egy: bármennyire is
igyekszünk, bármennyire is próbáljuk azt az illúziót kelteni, hogy mindennél és
mindenkinél magasabb rendűek vagyunk, épp olyan ösztönösen cselekszünk, mint az
elvetemült ragadozók zöme.
A görög direktor legfrissebb
mozijában is az elállatiasodott embert tűzi pellengérre. Mindehhez pedig kiváló
közeg a 18. századi Anglia, a brit királynő udvara. Lanthimosz tulajdonképpen a
Veszedelmes viszonyok bizarr, szókimondó parafrázisát kínálja, csak hogy az ő
filmjében még annyi szépelgés sincs, mint Stephen Frears mozijában.
A rendező most valóban rátalált
arra a kontextusra, amely a legtökéletesebb „díszlet” az általa képviselt ideológia
és nézőpont számára.
Sosem kedveltük a kosztümös
mozikat a cirádáik miatt, a görög direktor azonban épp úgy tálalja a 18.
századi Angliát és a királyi udvart, ahogy azt mindig elképzeltük. Mocsok,
mocsok, és mocsok. Intrika, szex, hedonista nihil és őrület.
Sokaknál épp ez fogja kicsapni a
biztosítékot, hisz mindig letaglózó face to face szembesülni a realitással. Lanthimosznak
azonban esze ágában sincs eufemizálni, vagy szépíteni a megtörtént eseményeken
alapuló sztorit. Természetesen használja a korábbi filmjeiből már ismert
eszköztárát: előszeretettel „halszemoptikázik”, ironizál és a maga furcsa
módján parodizál, de épp olyan hideg-rideg és kimért is egyúttal, mint eddig
mindig.
Kifejezetten izgalmasan vázolja
fel a szexuális hatalmi harcot a három főszereplőnő között. Ilyen romlott és
feslett kosztümös mozit, pláne ilyen modorban még biztosan nem láttál!
Emma Stone és Rachel Weisz
kiválóak, de a szerepéért abszolút megérdemelten Oscart nyert Olivia Colman
viszi magasan a prímet. Olyan lehengerlően formálja meg a különféle pszichés
zavarokkal küszködő (elme)beteg királynét, hogy már csak miatta is érdemes
megnézni A kedvencet.
Ami érzésünk szerint nem
Lanthimosz legjobbja, de minőségben egyáltalán nem lóg ki a görög művész eddigi
életművéből.
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése