2016. június 9., csütörtök

Víkend


…és lőn magyar thriller!
…hol van már András Ferenc kultikus, ’82-es Dögkeselyűjének fojtogató, minden ízében kelet-európai atmoszférája…
Mi már kérem uniós ország vagyunk, uniós országnak pedig illik felzárkózni a nyugathoz… a filmművészet vonatkozásában is!
Noha Mátyássy Áron (Aranyélet; Tanár úr, kérem) mozija azért igyekszik megőrözni az „ungarische” hagyományokat, próbál eleget tenni a nyugati standardnak is. Ez nem baj, sőt!
Az viszont mindig nagyon kínos, ha mi magyarok – kelet-európaiak - próbálunk „hollywoodi” filmet forgatni, „hollywoodi” dramaturgiával, „hollywoodi” csattanóval, „hollywoodi” szövevényességgel. Esetünkben itt lóg ki a lóláb! A jól építkező cselekményt – sztorit – Mátyássy egy nem túl következetes, logikátlan végjátékba hajszolja. Sok ilyen és ehhez hasonló „megfejtést” láttunk már, ilyenkor szoktuk az „elbaltázott tucat thriller” kifejezést pufogtatni. Esetünkben azért hál’ Istennek nem ilyen egyszerű a képlet…  


A Víkendhez ugyanis a gyönyörű Kárpátok szolgáltatja a nem mindennapi „díszletet”, ennél „magyarabb” és csodálatosabb közeget pedig keresve sem találhattak volna az alkotók. Az operatőri munka egészen pazar, s a színészek, Gryllus Dorkával és Lengyel Tamással az élen szintén remekül teljesítenek.
A párbeszédek szokatlanul életszagúak, a karakterábrázolás azonban meglehetősen elnagyolt. Nincs kiért/miért szorítani, nincsenek összetett jellemrajzok. „Távol maradnak” tőlünk a figurák…


Mátyássy törekvései összességében klasszak, de nem sikerült konzekvensen végigvinnie a koncepciót.
A Víkend próbál összetettnek, ’bonyolultnak’ mutatkozni, miközben nem más, mint egy viszonylag korrektül összerakott, nem túl meggyőző thrillerecske, egy finoman szólva is „nem túl meggyőző” lezárással.   


P.s.: Óriási pacsi az alkotóknak Árpa Attila börleszkbe illő „kiiktatásáért”! Filmtörténeti mérföldkő!
Jóindulattal:

60%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése