…és lőn magyar thriller!
…hol van már András Ferenc kultikus, ’82-es Dögkeselyűjének
fojtogató, minden ízében kelet-európai atmoszférája…
Mi már kérem uniós ország
vagyunk, uniós országnak pedig illik felzárkózni a nyugathoz… a filmművészet
vonatkozásában is!
Noha Mátyássy Áron (Aranyélet;
Tanár úr, kérem) mozija azért igyekszik megőrözni az „ungarische” hagyományokat, próbál eleget tenni a nyugati
standardnak is. Ez nem baj, sőt!
Az viszont mindig nagyon kínos,
ha mi magyarok – kelet-európaiak - próbálunk „hollywoodi” filmet forgatni, „hollywoodi”
dramaturgiával, „hollywoodi”
csattanóval, „hollywoodi”
szövevényességgel. Esetünkben itt lóg ki a lóláb! A jól építkező cselekményt –
sztorit – Mátyássy egy nem túl következetes,
logikátlan végjátékba hajszolja. Sok ilyen és ehhez hasonló „megfejtést” láttunk már, ilyenkor
szoktuk az „elbaltázott tucat thriller” kifejezést pufogtatni.
Esetünkben azért hál’ Istennek nem ilyen egyszerű a képlet…
A Víkendhez ugyanis a gyönyörű Kárpátok
szolgáltatja a nem mindennapi „díszletet”, ennél „magyarabb” és
csodálatosabb közeget pedig keresve sem találhattak volna az alkotók. Az
operatőri munka egészen pazar, s a színészek, Gryllus Dorkával és Lengyel
Tamással az élen szintén remekül teljesítenek.
A párbeszédek szokatlanul
életszagúak, a karakterábrázolás azonban meglehetősen elnagyolt. Nincs kiért/miért
szorítani, nincsenek összetett jellemrajzok. „Távol maradnak” tőlünk a figurák…
Mátyássy törekvései összességében klasszak, de nem sikerült konzekvensen
végigvinnie a koncepciót.
A Víkend próbál összetettnek, ’bonyolultnak’ mutatkozni, miközben nem
más, mint egy viszonylag korrektül összerakott, nem túl meggyőző thrillerecske,
egy finoman szólva is „nem túl meggyőző” lezárással.
P.s.: Óriási pacsi az alkotóknak Árpa Attila börleszkbe illő „kiiktatásáért”!
Filmtörténeti mérföldkő!
Jóindulattal:
60%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése