Az évszám 1995, a háború sújtotta
Balkánon járunk, és hát a kontextusnak megfelelően - mondhatni - az állapotok is kellően „balkániak”.
Egy halott férfi úszkál a kis
bosnyák falu kútjának legalján. Vélhetően szánt szándékkal dobták le a mélybe -
gyilkosai így akarják megmérgezni a település ivóvizét, s üzletet csiholni
a háborúból.
A nemzetközi segélyszervezet elszánt
dolgozói mindent megpróbálnak, de – marha rossz szóviccel élve – az összes kísérletük
kudarcba fullad, már ami a hulla kútból történő kivarázslását illeti.
Még maga az ENSZ is keresztbe tesz
nekik. Tudod: engedély, engedély hátán, mert hogy nem lehet csak úgy „vizihullátlanítani”. A film központi
metaforája azonban mégiscsak a „kötél”,
ami ahhoz szükségeltetik, hogy Benicio
Del Toro és társai kihúzhassák a lufivá fúvódott testet a mélyből, s
megmenthessék a falu vízkészletét, mielőtt végleg le kellene zárni mérgezés
miatt a kutat.
A határidő-dramaturgiát kiválóan
használja (ki) az első angol nyelvű filmjét abszolváló Fernando León de Aranoa. Versenyfutás kezdődik az idővel! A cél
adott: hőseinknek el kell jutni A-ból B-be, megszerezni a kötelet, majd visszatérni
A-ba, s végezetül: beteljesíteni a küldetést a probléma teljes körű
megoldásával. Azaz: „hullátlanítani” kell a kutat.
Aranoa filmje, bár háborús közegbe kalauzolja a nézőt, rendhagyó
módon apró kis poénokkal oldja a feszültséget. A humor forrás főként a
karakterek szarkazmusából fakad. Ezek a fickók szinte nap mint nap széllel
szemben pisálnak, s a háborús helyzet dacára folyton az elcseszett
bürokráciával kell harcolniuk, ahelyett, hogy ténylegesen segítséget
nyújtanának/nyújthatnának. Del Toro
figurájának ironikus megjegyzései is ennek a megcsömörlött állapotnak – a frusztrációnak
- köszönhetőek, így maga a „humor” inkább fanyar, semmint ordítva röhögős.
Tim Robbins szenzációs – akkor most alá van aknázva a tehén, vagy
sem? -, de ugyanez nagyjából elmondható a teljes színészgárdáról!
A csipet csapat furcsa kis road-movie-ja hihetetlenül magával ragadó! Aranoa
különböző érzelmi, hangulati íveket jár be, s így összességében feel good élménnyé formálja a helyzet – alapvető
- drámaiságát.
És mindennek fejében az Egy tökéletes nap szállítja az év egyik
legcsodásabb, legötletesebb, legelegánsabb lezárását is!
Kedvenc! Mély, mégis könnyed!
85%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése