A katonai-haditengerészeti
karrier 1936-ban tört végleg kerékbe. Jacques-Yves
Cousteau-t súlyos autóbaleset érte. Napokig élet-halál között lebegett a
későbbi „kapitány”, a jellegzetes piros kötött sapkát viselő, konstans pipázó,
a mélységet egész élete végéig kutató, öntörvényű reneszánsz ember. Orvosai tanácsára
aztán (ússzon minél többet!) rehabilitációs célból az eredendően is vízimádó Cousteau a ’36-os nyarat a francia Riviérán
töltötte családjával.
Ekkor merült először, ekkor esett
örök szerelembe a víz alatti világgal - a többi már történelem.
Jérome Salle filmje a kapitány életének szinte minden fontosabb stációját
érinti. És sajnos épp ezért nem tud kellő alapossággal elmerülni a főhős igen
komplex személyiségében. Nyilván óriási feladat egy ilyen
mozgalmas és aktív, kalandos életutat precízen végigkísérni úgy, hogy közben
még a karakterábrázolásra is jusson elegendő idő. Salle nem is mindig érzi az arányokat (a kapitány kedvenc sarjának
<Philippe> lelki vívódásait
azért egész jól érzékelteti), ugyanakkor mesélőkedve és érezhető odaadása a
történet iránt, illetve a francia báj és Cousteau
maga simán elviszik a balhét!
A víz alatti felvételek csodásak!
Nem holmi parasztvakítás megy itt kérem! Nagyon ízlésesek és jó értelemben véve
látványosak a képkockák. Tényleg jól eső érzés A mélység kalandora kékjében tetőtől talpig elmerülni.
És Salle nem mítoszt épít, kidomborítja Cousteau nem túl rokonszenves oldalát is – legfőképpen azt! Hogy mennyire
önző és arrogáns tudott lenni a mindenkori kapitány; milyen élvezettel, milyen
antipatikus módon fürdőzött a hírnévben, milyen nagy kedvvel celebkedett, s
mennyire alárendelte családját egyre növekvő megalomániájának.
Cousteau karakterét a kapitány fiának (Philippe) szemüvegén keresztül látjuk. Klassz döntés. Ráadásul Salle sok szempontból képes elkerülni az életrajzi mozik klasszikus hibáit, viszont
– ahogy korábban céloztam is rá -, kis hiányérzetünk azért marad. A főkarakter
meglehetősen vázlatszerű, nincs igazi jellemfejlődés, túl ad hoc jelleggel
következik be a film utolsó szakaszában Cousteau
lelki pálfordulása, a jó útra térés.
Pierre Niney karizmája, valamint a Cousteau-t zseniálisan életre keltő Lambert Wilson parádés játéka, illetve a hollywoodi szuperprodukciókat
kenterbe verő operatőri munka és vizuál-dizájn azonban kárpótol a hibákért.
Salle igyekezete értékelendő, összességében szerettük a filmjét,
még ha nem is lett tökéletes a végeredmény!
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése