A srácok súlyos blast beateket tolnak,
szigorú riffekkel pusztítanak és úgy hörögnek, mint Phil Anselmo fénykorában,
mégis olyan galamb lelkűek, hogy ha a helyi tahók lebuzizzák őket a hosszú hajuk
miatt, inkább békésen tovább somfordálnak, nem ülnek fel a provokációnak.
Az első filmes rendezőpáros,
Juuso Laatio és Jukka Vidgren a legszerethetőbb és legmulatságosabb metál
filmet rakták össze evör. Ami egyfelől tök jó poénokkal soroz – melyekhez azért
nem árt tisztában lenni a mindenkori metál zsargonnal -, másfelől pedig nagyon
humánusan közelít a témához. Nem kiröhögi a metálosokat illetve a szcénát,
hanem velük együtt mulat.
Az emberek hajlamosak ferde
szemmel nézni a kemény rockerekre, és beskatulyázni őket a kinézetük miatt,
Laatio és Vidgren azonban megmutatják, hogy a zord külső érző szívet takar. És
attól, mert valaki a halál metálra gerjed, még lehet galamb lelkű, totál
szerethető fazon. Csak amikor megszólalnak a fémes riffek ugye…
A kötelező köröket persze a Heavy
túra is lefutja. Van egy-két ügyetlenebb szcéna, de összességében az esetlenség
is jól áll a filmnek és a picit egyenetlen színvonallal sincs óriási probléma.
Mert süt az őszinteség a filmből és a pozitív energia, pedig – csessze meg –
ezek a srácok szimfonikus-posztapokaliptikus rénszarvas-daráló extrém
harcos-pogány skandináv-félszigeti metált zúznak. Ami azért elég zordul
hangzik.
Mindemellett a metál „fekete”
oldala is megmutatkozik: a finn alkotók nem átallottak némi drámát (is) csempészni
a történetbe – amelyet egyébként tök ügyesen ágyaztak be a film hangulatába. No
men est omen: death metal.
Szóval itt ez a nagyon eredeti,
helyre kis finn vígjáték, ami egy Impaled Rektum – Karóba húzott segglyuk –
nevezetű metál zenekarról és annak elszánt, hithű metal head-jeiről szól.
Feel good metal movie! Most már
ilyen is van! És ráadásul mennyire tetszetős! Február 28-ától a magyar mozikban!
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése