A Heineken sörgyár alapítójának unokáját, Alfred „Freddy” Heinekent a sofőrjével együtt rabolta el 1983-ban egy fiatalokból álló bűnbanda
Amszterdamban.
Hosszas huzavona után a nagy múltú
família 35 millió holland guldent
(vagyis nagyjából ötmilliárd forintot!!!)
fizetett váltságdíj gyanánt a két fogvatartottért. Az öt elkövető természetesen
menekülőre fogta a zsákmánnyal… Végül azonban mindnyájukat lefülelte a rendőrség.
Ez volt a skandináv és vele
együtt a holland kriminalisztika legnagyobb horderejű emberrablása. Ekkora
összegű váltságdíjat azóta sem fizettek ki senki ember fiának – és senki emberfiáért
– még világviszonylatban sem…
A Kidnapping Mr. Heineken egy 2011-es, nagy sikerű holland mozifilm amerikai segédlettel elkészült remake-je. Az eredetiben Freddy Heinekent Rutger Hauer alakította, a mostani rendező, Daniel Alfredson - aki a Millenium-trilógiával
vált világszerte ismertté – azonban Anthony
Hopkinsra cserélte Hauer-t, s így olyan húzónevek is vállalták a „részvételt”,
mint Sam Worthington, vagy Jim Sturgess.
...Hopkins viszont nem tesz túl
sokat hozzá a mozihoz – a szerepe nem is nagyon engedi neki -, jószerivel csak
ágál, és – bár nem túl meggyőzően, de - nagyon szeretne kiszabadulni. A
színészi munka legjava így az emberrablókat alakító aktorokra jutott. …és Worthington és Sturgess igyekeznek is (legfőképp ez utóbbit illeti a dicséret!).
A film azonban mégsem tud elég
elragadó lenni. Fene tudja, talán a forgatókönyv nem elég érdekes, vagy a
rendezés nem elég feszes…
Apropó rendezői munka! Alfredson, ahogy azt már az egyébként remek
Millenium-filmek esetében is
megtapasztalhattuk, előszeretettel alkalmaz tévéfilmes beállításokat. Ez akkor
működött is, A Heineken-emberrablásnak
azonban ez a fajta "outfit" kevésbé áll jól. Gyorsabb vágásokkal, kicsit
merészebb operatőri munkával sokkal élvezetesebb lehetett volna a végeredmény.
A film legvégén – mint minden
megtörtént eseten alapuló mozi esetében – természetesen menetrend szerint érkezik
a szereplők életét 2 mondatban összefoglaló „summázat”: ez és ez ennyit ült, az és az így halt meg, emez meg így menekült meg.
…és az az igazság, hogy végül is ekkor tudatosul bennünk, hogy ez egy komoly
sztori, amely mögött emberi sorsok lapulnak. Egészen odáig Alfredson ugyanis csak mismásol, sunnyog és mellébeszél – többnyire…
Nincs igazi emocionális vetülete
a műnek, így a nézőből sem tud mély együttérzést, illetve komoly érzelmeket
kiváltani a történet.
Pedig egy jó kis
sztoriról van szó - kár, hogy csak a legvégén sikerült rádöbbennünk…
55%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése