Cuarón ízig-vérig szerzői filmje
a Roma minden tekintetben mérföldkő.
Mérföldkő Cuarón számára, hisz a
film meghozhatja neki a 3. Oscar-szobrocskát, mérföldkő produkciós szempontból,
ugyanis Netflix-mozi ekkora diadalmenetet még nem tudhatott magáénak. S ha már
Oscar: az is ritkán fordul elő, hogy egy alkotást egyszerre jelölnek a „legjobb
film”, és a „legjobb idegen nyelvű film” kategóriájában! Biztosak
vagyunk benne, hogy a két szekció közül valamelyikben győzedelmeskedni fog a Roma!
Amely nem mellesleg – újabb elképesztő eredmény -, nem angol nyelvű filmként 10
(!!!) nominációval indul neki a 91. Oscar-gálának.
…és mindez miért? Azért, mert a
Roma mestermű! Pont.
A Cuarón gyermekkori emlékeiből
építkező költői mozi mindent elsöprő, elementáris ereje az egyszerűségében
rejlik!
A monokróm képek azonban rendkívül sokszínűek és
beszédesek. És: lélegzetelállítóan gyönyörűek.
Nagyszabású film a Roma, pedig csöppet sem
érezni rajta a monumentalitásra való törekvés szándékát.
Cuarón lassan, aprólékosan mesél,
mi pedig úgy veszünk el az alkotás részleteiben, mint egy csodálatos család
regényben. Ez tényleg a nagybetűs filmköltészet! És milyen remek dolog, hogy a
mexikói rendező épp egy ilyen filmmel rukkolt elő, éppen most! Egy kvázi „antimozival”,
ami az aktuális filmes trend totális inverze. Ami a saját útját járja,
konzekvensen, eltántoríthatatlanul.
A családi ház minden egyes
porszeme, szeglete az emlékezetünkbe vésődik. A szűkös, térkövezett, félig
nyílt, félig zárt udvar. A belső enteriőr.
Cleoval rójuk – furcsa, sztoikus
nyugalommal - a ’70-es évek eleji Mexikóváros nyüzsgő utcáit, próbálunk kiutat
találni a kilátástalanságból.
És észrevétlenül ránk telepszik Roma
- Mexico City kerülete, ahol a történet játszódik - semmihez sem hasonlítható
atmoszférája. Majd szép lassan, bekúszik, bekígyózik a történetbe Cleo
személyes tragédiája, és vele a családi dráma.
Nem különleges tragédiák ezek.
Sőt! Roppantul hétköznapiak. Cuarón azonban remek érzékkel ragadja meg a
pillanatot! Több ízben is katarzis közelbe kerül, de mindig visszarántja a
gyeplőt. Megfontoltan, óvatosan: „nem, még nem jött el az idő”...
Furcsán levitatív, álomszerű,
mégis nagyon valóságos hangulatot teremtve ezzel.
Aztán a film utolsó harmadában, a
tengerparti szcénában a direktor elhozza a katarzist! De milyen mesterien,
milyen finoman, mellőzve mindennemű teátrális megnyilvánulást és gesztust.
A Roma egyszerű, eszköztelen,
nyílegyenes mozi. De mindez csupán a látszat.
Szótlansága, visszafogottsága
csak álca.
Cuarón nosztalgikus hangvételű,
múltba révedő, jólesően meditatív hangulatú filmje annyi mindenről beszél,
mesél egyszerre, melyekre csak napokkal a megtekintése után eszmélünk majd rá.
Éteri élmény, varázslat, csoda!
Mexikóvárosból, a ’70-es évekből, egyenesen Alfonsó Cuarón gyermeki
emlékezetéből!
100%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése