A svájci Lisa Brühlmann első
nagyjátékfilmjében a tinidráma genre-t állítja feje tetejére, méghozzá igen
rendhagyó módon.
A kamaszlét sötét oldalát ugye jó pár filmes megmutatta már nekünk, a Kékről álmodom azonban nem elégszik meg
a jól ismert toposzok ismételgetésével.
A klasszikus felütés után bizarr testhorrorba
vált a cselekmény, amely vélhetően sokaknál fogja kiverni a biztosítékot, pedig
Brühlmann filmje nagyon is tudatos, konzekvens, szép ívet bejáró alkotás.
Ugyan nem olyan kimunkált és sokatmondó,
mint a hasonló tematikájú és hangvételű Joachim Trier – mozi, a Thelma, mégis képes
emlékezetes pillanatokat okozni és meglepő, bátor fordulataival a székbe szegezni.
A rendezőnő érezhetően mély
szerelembe esett a koncepció(já)val, s a teljes projekttel, ami egyrészről
üdvös, hisz gyönyörűséges köntösbe öltöztette művét – az operatőri munka
csodás, a szereplők remekül teljesítenek -, másrészről túlfűtött érzelmeinek "hála" képtelen időben elengedni szerelmese kacsóit. Így a Kékről álmodom valamivel
hosszabb a kelleténél, és a szükségesnél vehemensebben sulykolja üzenetét.
Az emlékezetes lezárás, a film vizualitása
és a színészi játék azonban némiképp ellensúlyozzák az alkotás hibáit.
Ha valami különlegesre vágysz,
mindenképp tégy vele egy próbát!
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése