Ha a néger utca beszélni tudna.
Ezen a címen jelent meg Magyarországon először James Baldwin regénye. A könyv
személyes hangvétele egészen szokatlan, lírai perspektívából közelít a témához.
Hogy milyen nehézségekkel kellett a ’70-es években szembenéznie az afroamerikai
közösségnek, s még inkább: az afroamerikai fiatalságnak. Hogy mennyire nehézkes
volt egy fekete pár számára elindulni a nagybetűsbe, s milyen ellenérzésekkel viseltettek
irántuk a fehérek.
A Holdfény rendezője, Barry
Jenkins a regény személyességét igyekezett átmenteni a filmjébe.
A Ha a Beale utca mesélni tudna
ennek megfelelően regényes mozi, s mint olyan, szép film, hiánypótló
alkotás, de épp az érzésünk szerint kissé túltolt regényesség az, ami picit
mesterkéltté teszi.
A bensőséges jelenetek sokkal
jobban, érzékletesebben érvényesülnek a könyv lapjain. A vásznon minden picit modorosabbnak hat, azzal együtt, hogy – kétség nem fér hozzá – minőségi alkotással van dolgunk.
Az ambivalencia nem határozottan
szembetűnő, mégis kilóg a lóláb bizonyos szcénák esetében.
Regina King mellékszereplői
Oscar-ját is picit túlzásnak tartjuk – egyfajta kompenzációnak az Amerikai Filmakadémia
részéről -, pláne úgy, hogy – a film kontextusát figyelembe véve – a Tish-t megformáló
KiKi Layne jóval erőteljesebb alakítást nyújt.
Stephan James Fonny-ja szintén
kicsit egydimenziós, s a regény többrétegű, komplex mondandóját sem sikerül
Jenkinsnek interpretálnia.
A film ritmusa és időkezelési
technikája azonban kifejezetten megkapó! És akad jó néhány emlékezetes jelenet
is! A két család kínos találkája pl., amikor Tish bejelenti, hogy gyermeket vár,
furcsa mód feszült és rapszodikus - mondhatni életszerű. Kár, hogy pont a szerelmespár
intim pillanatai sikeredtek kissé mesterkéltre.
Minden hibája ellenére azonban a
Ha a Beale utca mesélni tudna jó film. Nem kiváló, nem tökéletes, de a mai gyér
felhozatalban abszolút kimagasló, különleges darabnak minősül. S ha nem ismernénk a regényt,
talán még magasabbra is pozicionálnánk…
75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése