Nehéz ebből a szempontból
versenyeztetni a Stephen King életmű darabjait, de úgy hiszem, abban
kiegyezik minden kemény vonalas King-rajongó, hogy a horror-guru egyik legzordabb regénye
egyértelműen az 1983-as Állattemető.
Rohadt egy dög ez a sztori! És
ugyan megélt már egy-két feldolgozást, egy közepes tévéfilmes szösszeneten,
valamint egy indokolatlan és igen gyengusz második epizódon kívül nem futotta
többre az amcsi filmeseknek.
Ezúttal egy underground horror-huszár,
a Starry eyes és a Holidays c. odaverős rettenetekkel nevet szerző Kevin Kölsch
vette kezelésbe a klasszikus King-művet, hogy egy olyan adaptációt rittyentsen,
amely méltó módon, elemi erővel adja vissza az Állattemetőben rejlő ádáz, zsigeri horrort.
Kölsch tehetséges fazon,
hátborzongató, nyomasztó hangulatot eszkábál, s ezzel együtt kiválóan építi a
sztorit is – alapos és akkurátus. Az interpretáció egészen a film utolsó 20
percéig működik is. Egészen odáig valóban ott lappang a filmben az a
veszedelmes, semmihez sem hasonlítható atmoszféra, ami King regényére – és munkásságának
legütősebb darabjaira - olyannyira jellemző.
És még az sem mondható, hogy a
direktor nem konzekvens... A fájó pont egyértelműen a finálé, ami az előzőekhez képest szembetűnően megúszós és fantáziátlan. Ez pedig egyértelműen Kölsch – vagy inkább a stúdió
(?) – sara. Egy agyasabb, bátrabb
zárlattal jó eséllyel valamiféle modern horror-klasszikust ünnepelhetnénk most.
Mert egyrészt a legújabb Pet
Semetary képes arra, amire a pláza-horrorok zöme nem: tényleg a frászt hozza az
emberre, másrészt kiválóak a szereplők, elég ha Jason Clarke profi játékát,
vagy a mindig kiváló John Lithgow-t említjük.
Nem rossz zsánerfilm a Kedvencek
temetője, még így is messze az átlag fölé emelkedik, de az olyan zseniális,
bevállalós kortárs horrorokkal szemben mint pl. a Mi, vagy a Hereditary azért
jócskán alul marad.
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése