...azt írták, hogy „A könyvelő az év egyik legjobb szuperhős
filmje.” Teljes mértékben egyetértünk, azzal a kis módosítással, hogy
szerintünk nem az „egyik”, hanem „az év
legjobb szuperhős filmje.”
Mert Affleck nem csak bazi okos – magasan funkcionáló autizmusának, vagyis
Asperger-szindrómájának köszönhetően
-, hanem baromi erős és jól képzett harcos is, a hivatásos katonaként szolgáló écsapa
kőkemény neveltetésének hála.
Gavin O’Connor filmjében az a legklasszabb, hogy: a végére
konzekvensen minden rossz elnyeri a méltó büntetését; ez pedig, amióta
világ a világ, mindig jóleső érzéssel tölti el a lelket. Másrészt Ben Affleck könyvelő karaktere tényleg
az egyik legfasszántosabb, és legszokatlanabb akcióhős akit valaha láttunk a
vásznon! Harmadrészt – bár a forgatókönyv nem a legmívesebb – O’Connor tapasztalt filmesként
elképesztő ritmust diktál, s A könyvelő
bő 120 perce hip-hop elillan. Negyedrészt meg – akárki, akármit mond – baromi nagy
szükség volt már egy ilyen, alapvetően régi vágású, mégis rendkívül szokatlan
tónusú akciófilmre, amely mer kimozdulni a zsáner szűkre szabott
keretein/határain túlra.
A John Grisham sztoriként induló cselekmény eleinte azt próbálja
elhitetni velünk, hogy itt bizony egy sok szálon futó, összetett, agyalós
krimit fogunk látni, majd úgy a 40. perc tájékán beüt a krach, megtörténik a
pálfordulás, és onnantól kezdve nincs megállás: a fennmaradó időben jó kis
pörgős, klasszul megkoreografált akciózás következik!
Ami a sztorit illeti, akadnak
bőven kérdőjelek. A visszaemlékezős jelenetek icipicit esetlenek, nem beszélve a
finálé – már-már abszurdba hajló - túlkapásairól. De J.K. Simmons kb. 5 perc alatt ledarált summázata is elég furán hat
a történet derekán. O’Connor ellenben
mindvégig rendkívül szórakoztató módon vezényel és egészen stílusosan,
ízlésesen tálalja fura műfaji hibridjét; mely egyszerre idézi meg Az egy csodálatos elme atmoszféráját és
a Bourne-mozik fékevesztett
akciózását, miközben a Sydney Pollack-féle
’90-es évekbeli krimi klasszikus, A cég
is felsejlik előképként.
A sodró tempó közepette aztán
picit el is rugaszkodunk a valóságtól, jó sok váratlan – hihetetlen (?) –
fordulatra kerül sor a film utolsó harmadában. Mindez iszonyú bénán is
elsülhetett volna, a rendező azonban minden balgaságot elüt egy-egy valóban
megmosolyogató, ügyes kis poénnal. Igen, jól hallottad, a nagy műfaji
kavalkádba még humor is vegyül, méghozzá O’Connor
egészen pofátlan módon pont a főkarakter autizmusát használja erre a célra.
Érdekes, de minimum zavarba ejtő – és egy leheletnyit groteszk is...
A könyvelő közel nem tökéletes mozi, sőt! A kritikusok sem igazán
hasaltak be tőle. Ellenben a közönség szereti – a fenébe is, rég szórakoztunk
ilyen jól a moziban! Nyilván mindnyájan érezzük, hogy O’Connor filmje bár a jól ismert panelekből építkezik, mégis
egészen rendhagyó módon pakolja azokat egymásra. Ez pedig felettébb szórakoztató!
És bárhogy is, de kifejezetten különleges élmény!
75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése