Nézze meg az ember!: A Viszkis

Nem mondanánk, hogy Antal Nimród filmje egy picit sem játszik rá az Ambrus Attila – imázsra; vagyis a nagy magyar kollektív tudatra: hogy a Viszkis tulajdonképpen egyfajta intézménnyé, fogalommá vált az évek során. Ő a rendszerváltás utáni éra Rúzsa Sándora, a magyar Robin Hood. Akinek – a Gyorskocsi utcából történő kalandos, hihetetlen, már akkor filmvászonra kívánkozó szökése után – egy emberként szurkolt az ország! "Csak el ne kapják!"
Ambrus – bármily furcsán hangzik - a nép bűnözője! Az a csávó, aki keményen beint a rendszernek, s aki iránt – épp a pofátlan csibészsége és lázadó szellemisége miatt – nem esik nehezünkre rokonszenvet táplálni.

Antal Nimród azonban nem feledkezik meg az ellentétes nézőpont(ok)ról sem. Nem idealizálja, nem emeli piedesztálra a Viszkist, nem csinál nemzeti hőst belőle. Pedig igen aprólékosan és szemléletesen építgeti a múltbéli események bemutatásával Ambrus motivációját. Valahogy elhisszük, hogy ennek az ágról szakadt székely srácnak akkor, abban a furcsa, átmeneti időszakban valóban nem volt más választása.

A film azonban mindvégig objektív marad és nem is igazán az érzelmeinkre kíván hatni. Tudniillik A Viszkis egy perfekt, remekül kigondolt, ügyes koncepciójú zsáner mozi, amelyben az akción és a feszültségen van elsődlegesen a hangsúly! Antal Nimród Hollywoodban valóban megtanulta a filmkészítés minden csínját-bínját, s noha odakint jobbára iparos bérmunkái voltak, szerencsére nem feledkezett meg ennek az egész mutatványnak a velejéről: az emócióról és annak közvetítéséről.

A Viszkisben ugyanis van szív és lélek, meg magyar virtus dögivel, még akkor is, ha talán ez a mozi a modern magyar filmtörténet eddigi legkevésbé „magyar” – vagy ”magyaros” - filmalkotása.

A megvalósításban és a tálalásban egy pillanatig sem érezni a „magyar film” sutaságait. Kiváló a koreográfia, tökéletes a ritmus, tárgyilagos a történetmesélés, nincsen semmi elbagatellizálva, többféle nézőpontot és perspektívát kapunk.

Mi dönthetünk, hogy milyen embernek látjuk Attilát! Csak az egója vezérelte és csupán figyelmet akart, vagy a múltja befolyásolta, a származása, s az elkeseredettség, a mellőzöttség terelte a bűn útjára?

Nimród egy-egy szereplőt tesz meg a különféle aspektusok hangadójává. A Schneider Zoltán által parádésan életre keltett, feszt verejtékben fürdő, feszt dohányzó zsaru pl. a Viszkis után loholó kékek – vagyis az ellendrukkerek - archetípusa. A hócipője tele van a sztárolt bankrablóval, s mindent megtesz azért, hogy az általa csupán egomán, pökhendi bűnözőnek tartott Ambrus megkapja jól megérdemelt büntetését – s ha egy mód van rá, még picit annál is többet.

A főszereplő Szalay Bence kiválóan helyt áll. Játéka nem katartikus, de maximálisan illeszkedik és alkalmazkodik a film modorához és a történet hangulatához.

Vannak ugyan aránytalanságok - a Móga Piroska által megformált barátnő nagyon gyorsan feltűnik-eltűnik, ide-oda cikázik a sztoriban, és hát az is lehet, hogy icipicit többet lehetett volna moralizálni -, de a hangulat, a dinamika és Yonderboi tökéletes, atmoszférikus score-ja teljes mértékben elvarázsol.