Már az önmagában óriási bravúr,
hogy Joon-ho Bong (Snowpiercer) filmje úgy tud iszonyúan
cuki és szerethető „állatos”, „házikedvences” mozi lenni, hogy még szól is
valamiről és egy másodpercig sem ragadtatja magát csöpögős, szentimentális
pillanatokra; egy cseppet sem gejl vagy cukormázas.
Mert az Okja csordultig van társadalomkritikával és kőkemény – okos,
intelligens – szókimondással. Már ami a facebook,
twitter, instagram és egyéb hasonló online platformok uralta világunkat
illeti.
Minden kiárusítható ugye, „csak a visításukat nem lehet eladni” –
mondja a Mirando Corporation vércséje
a film génmanipulációval tenyésztett szuper malacaira. És tényleg! A fogyasztók torkán bármit le lehet nyomni, ha azt a felhasználói elvárásokhoz igazítva szépen becsomagolják, s kellően „gyönyörűséges”, csillivilli marketing kampány
övezi, illetve előzi meg.
A dél-koreai Joon-ho Bong ismét abba a különös,
szürreális, kicsit Wes Anderson-os,
kicsit Tim Burton-ös, mégis nagyon "Joon-ho Bongos" világba röpít, ami már korai munkáira is jellemző volt.
És miközben teljesen flottul
működik a film szórakoztató alkotásként, nem felejt el üzenetet sem
közvetíteni. Bong a szatíra, a
karikatúra irányából közelít, de nagyon ügyesen épít be egyéb
zsánerelemeket is a történet szövetébe. A „családifilm”
az alap, majd a játékidő felétől már horrorisztikus összetevők, és sci-fi/fantasy
komponensek is felütik a fejüket. Egyfajta kényelmetlen utópisztikus víziót tár
elénk a rendező, mely rémisztően és aggasztó módon Orwell-i: hideg, rideg, személytelen, inhumánus.
Két világ ütközik: a dél-koreai
kislány mindentől távol eső, szabad, modern 21. századi kütyüktől és
köcöllékektől mentes tiszta, pórias, őszinte világa, és a kegyetlen, kíméletlen
kapitalista nyugati kultúra, a maga behízelgő modorával, alakoskodásával és
pénzközpontúságával. A direktor jól
érzékelteti a különbségeket – egyértelműen teszi le a voksát az előbbi mellett
- , miközben azért rámutat mindkét pólus hiányosságaira is.
Picit mindenki „beteg” Joon-ho Bong közegében: még az
állatvédők és a jó ügyért harcolók is. Nem beszélve a sötét oldalról. Tilda Swinton remek, s noha Jake Gyllenhaal
érzésünk szerint most kicsit túltolta, azért ő is kisujjból kirázza a frusztrált,
idegbeteg, pojáca, ripacs médiasztárt.
Az emocionális töltet pedig mindent
visz! Ez utóbbi az Okja nagy
erőssége! Hogy képes hatni, méghozzá hatásvadász elemek nélkül!
A 2017-es Cannes-i Filmfesztiválon vihart kavart dél-koreai – amerikai koprodukcióban
készült film (Netflix kontra
hagyományos filmforgalmazás, celluloidra forgatott mozi versus digitális kép) a 2017-es év egyik legokosabb, és egyben legegyedibb szórakoztató
mozija! Bong ügyesen mixeli össze a stílusokat, intelligensen tájékoztat minket, és egy sokat tapasztalt aggastyán bölcsességével beszél a világ visszásságairól. S közben nem szájbarágós, és nem
didaktikus!
Bravó!
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése