2017. november 13., hétfő

Shot Caller


…és ha már börtönfilm, itt a Cell Block 99-nál klasszikusabb formanyelvet használó Shot Caller.
Bár viszonylag sok a klisé a filmben, valahogy sikerült Ric Roman Waughnak (rendező-forgatókönyvíró) elkerülnie az ilyen jellegű sztorik tipikus csapdáit, s mindvégig lendületben tartani a történetét.


Van tapasztalata a rendezőnek a börtönsztorikat illetően, hisz ő dirigálta a 2008-as Elítéltet is, így az ott megszerzett tudást és tapasztalatot tovább örökítve most sokkal egységesebb, kompaktabb – ha úgy tetszik összetettebb – börtöndrámát rendezett. És milyen mutatósat!


A Trónok harca sztárjának, Nikolaj Coster-Waldaunak viszont nem csak a börtöntetkók állnak nagyon fasszántosan, hanem maga a szerep is. Nagy szerencse, mert az ő karizmája sokat nyom a latba, egy kevésbé erőteljes főszereplővel szinte biztos, hogy maga a film is veszített volna az erejéből. 


Vannak ugyanis hibák, illetve mellényúlások: papírmasé karakterek, és kissé banális drámázás. E tekintetben épp a családi szál az, ami a leggyengébb. Sajnálatos, mert ha arra kicsit jobban rágyúrt volna Waugh, akkor sokkal katartikusabb élményt nyújtana a film.


No de elég a savazásból! A Shot Caller ugyanis a börtöndrámák közül egyértelműen a minőségi darabok közé tartozik. Nagyon klassz az operatőri munka, a több szálon futó cselekmény pedig nem széttöredezi, hanem épp hogy ritmusossá teszi a történetet.


Van feszültség, Waugh érzékletesen ábrázolja a kóter mikrokörnyezetét, hatásmechanizmusait és belső hierarchiáját. Továbbá azt, hogy milyen deformitásokat szenved az emberi lélek egy ilyen zárt, könyörtelen rendszerben.  Coster-Waldau mindezt remekül interpretálja - igazán magával ragadóan játszik!


Kár, hogy a karakterekről jóval kevesebbet tudunk meg, mint szeretnénk, és kár az esetenkénti felületességért.

75%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése