…és ha már börtönfilm, itt a Cell Block 99-nál klasszikusabb
formanyelvet használó Shot Caller.
Bár viszonylag sok a klisé a filmben,
valahogy sikerült Ric Roman Waughnak
(rendező-forgatókönyvíró) elkerülnie az ilyen jellegű sztorik tipikus csapdáit,
s mindvégig lendületben tartani a történetét.
Van tapasztalata a rendezőnek a
börtönsztorikat illetően, hisz ő dirigálta a 2008-as Elítéltet is, így az ott megszerzett tudást és tapasztalatot tovább
örökítve most sokkal egységesebb, kompaktabb – ha úgy tetszik összetettebb –
börtöndrámát rendezett. És milyen mutatósat!
A Trónok harca sztárjának, Nikolaj
Coster-Waldaunak viszont nem csak a börtöntetkók állnak nagyon
fasszántosan, hanem maga a szerep is. Nagy szerencse, mert az ő karizmája sokat
nyom a latba, egy kevésbé erőteljes főszereplővel szinte biztos, hogy maga a
film is veszített volna az erejéből.
Vannak ugyanis hibák, illetve
mellényúlások: papírmasé karakterek, és kissé banális drámázás. E tekintetben épp
a családi szál az, ami a leggyengébb. Sajnálatos, mert ha arra kicsit jobban rágyúrt
volna Waugh, akkor sokkal
katartikusabb élményt nyújtana a film.
No de elég a savazásból! A Shot Caller ugyanis a börtöndrámák közül
egyértelműen a minőségi darabok közé tartozik. Nagyon klassz az operatőri
munka, a több szálon futó cselekmény pedig nem széttöredezi, hanem épp hogy
ritmusossá teszi a történetet.
Van feszültség, Waugh érzékletesen ábrázolja a kóter
mikrokörnyezetét, hatásmechanizmusait és belső hierarchiáját. Továbbá azt, hogy
milyen deformitásokat szenved az emberi lélek egy ilyen zárt, könyörtelen
rendszerben. Coster-Waldau mindezt remekül interpretálja - igazán magával
ragadóan játszik!
Kár, hogy a karakterekről jóval
kevesebbet tudunk meg, mint szeretnénk, és kár az esetenkénti felületességért.
75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése