Ready Player One

Túl van már élete/pályája nagy pillanatain, időtálló alapvetéseket már hiába várunk tőle. Spielberg azonban hosszú idő után végre megint „játszik”, s mindezt baromi jóleső érzés figyelemmel kísérni.

Talán első blikkre meglepő lehet, hogy Ernest Cline sci-fi regényének megfilmesítése a 72 éves direktort találta meg, hisz a történet a gamer világban játszódik, nagyon „mai” – bocs, nagyon „sci-fi” -, s így joggal merül fel a kérdés: egy fiatal geek-rendező kezében vajon nem lett volna feszesebb a gyeplő?

Hiszünk a sorsban, s abban, hogy ezt a filmet Steven Spielbergnek kellett megrendeznie. Ki más tudta volna olyan elegánsan, hitelesen prezentálni Cline popkulturális utalásokkal sűrűn teletűzdelt tömény sztoriját, mint a sokat tapasztalt direktor?

Kubrick Ragyogásának díszletei között settenkedünk, a DeLorean volánját szorongatva száguldozunk, miközben a cél, hogy az OASIS virtuális valóságában megszerezzük a három kulcs mindegyikét, melyet a rendszer megálmodója és megalkotója, James Halliday rejtett el a kibertérben. A jutalom sok-sok millió dollár, s nem utolsó sorban: maga az OASIS, illetve annak birtokbavétele. Így minden valamirevaló kiber-maffiózó és kalandor a három kulcs megkaparintására törekszik. A legkülönbözőbb eszközökkel. Egyesek az erőszaktól és az illegális módszerektől sem riadnak vissza, csak hogy övék legyen a dicsőség - és persze: a hatalom!

A sztori központi szereplője, Parzival is megszállottan kutatja a kulcsokat, csak hogy a többi kulcsvadásszal szemben nála a fan-faktor dominál. A srác James Halliday rajongóként szinte mindent tud az OASIS-ről, kvázi tiszteletből „játszik”, elhivatottságból. Az elméje pedig telis-tele van a rendszerrel kapcsolatos infókkal. Miután találékonyságának köszönhetően megszerzi az első kulcsot, a figyelem rászegeződik, s nyomába erednek az OASIS maffiózói, gengszterei és kalózai…

Öröm nézni, ahogy Spielberg önmagától idéz. Felelevenedik az Indiana Jones – filmek fékevesztett attitűdje, az ET meseszerűsége, no és a „kaland”, amely miatt a Jurassic Parkot annyira tudjuk szeretni, mind a mai napig!

A mester a 2000-es évek elején volt utoljára ennyire elemében. Az egész filmből csak úgy süt, hogy jó kedvvel, szívvel-lélekkel készült, görcsmentesen, gyermeki odaadással. S hogy miként Parzival az OASIS-ért, Spielberg is ugyanolyan elszántsággal rajong a filmezésért!

80%

https://www.imdb.com/title/tt1677720/ 

Hold the Dark

A Cannes-i bemutató elmaradt, a fesztivál elnöksége ugyanis – továbbra is – elzárkózik a Netflixtől, így a kortárs mozi egyik legnagyobb reménységének tartott Jeremy Saulnier legfrissebb munkája végül az interneten debütált, szeptember 28-án - world wide.

Nos, a Hold the Dark azóta kapott hideget-meleget… Azt azért kutya futtában, zárójelben megjegyeznénk, a zseniális atmoszférateremtő Saulnier most először dolgozott hozott anyagból: a modern amerikai próza egyik ünnepelt fiatal írójának, William Giraldinak az azonos című regényét ültette át a vászonra.

Giraldi könyvét nem olvastuk, viszont ha hihetünk a recenzióknak, a regény nagyon összetett, nagyon bonyi, és sokkal kevésbé ködös, mint Saulnier adaptációja. S a filmmel ellentétben egzaktabb válaszokkal is szolgál.  

Az alig 42 éves rendező újfent kitűnően vizsgázik hangulatteremtésből, mégis ez a filmje a legziláltabb, a legösszeszedetlenebb – főként két előző mozijának koncentráltságával, s művészi kifejező erejével összevetve. Szemben a Blue Ruinnal itt valahogy kevésbé működik a bosszú-mechanizmus ábrázolása, s a szereplők közti viszonyrendszerek bemutatása sem túl kielégítő. De a Green Room szigora és elvetemültsége is csak nyomokban érhető tetten.

Saulnier most túl teátrális, túl artisztikus, s az egyébként gyönyörűen fényképezett mozi fókusza épp a lényeget veszíti rendre szemelől. Pont – az egyébként – izgalmas karaktereit szorítja háttérbe – az enyhe modoroskodás javára.

No persze a direktor zsenije azért meg-megvillan. A történet dereka táján levezényelt lövöldözős-rajtaütős szcéna pl. rendkívül frappáns, és székbe is szegez annak rendje és módja szerint; mégis úgy érezzük, hogy Saulnier – talán az okból, hogy most nem a saját sztoriját vitte filmre – a történeten kívül ragadt, s ezért sem képes maradéktalanul átadni annak esszenciáját.  

Jeffrey Wright egyébiránt tökéletes választás volt a főszerepre, ahogy Alexander Skarsgard is remekül muzsikál. A karaktereik azonban nincsenek megtöltve valós tartalommal, így pedig – főként Wright-on érezni – helyenként igen csak tétovák, mintha maguk sem tudnák értelmezni, dekódolni teljes egészében ezt a misztikus, démoni, thriller-feladványt.

Jeremy Saulnier tehetséges direktor, most azonban – nem durván, de – félresiklott. Magához képest legalábbis mindenképp.

Kíváncsian várjuk a True Detective 3. évadát, hisz jó ideje köztudomású már, hogy néhány epizódot ő maga rendezett! Bízunk benne, hogy kiköszörüli a filmográfiáján esett csorbát!

65%

https://www.imdb.com/title/tt5057140/ 

A halál jele - Salinui chueok

A dél-koreai Zodiákusként is emlegetett Halál jele, 15 év távlatából nézve is időtálló, unikális filmalkotás. Joon-ho Bong (Okja; Snowpiercer) 2003-as kult mozija, mint megannyi távol-keleti mozi, szintén próbára teszi a nyugati – legfőképp: hollywoodi – filmeken edzett nézőt.

Hisz hiába üldözünk sorozatgyilkost, s hiába a thrilleres, krimis felütés, itt simán beférkőzik egy kis burleszkes humor a borzalmak közé, s a halál, és az explicit erőszak sem úgy van kezelve/láttatva/tálalva, ahogy nálunk Európában, vagy épp a tengerentúlon.

Más kultúra, más attitűd, más hangvétel.

Ez utóbbiak, illetve a műfaji keretektől való elrugaszkodás adják a sava-borsát a filmnek!

Megtörtént eseményeken alapuló történettel van dolgunk, mely a ’80-as évek Dél-Koreájába röpít. A rendszerváltás kibontakozóban. Ebben a feszült légkörben kell szembenéznie a kisvárosi detektívnek, Park Doo-Mannak a települést rettegésben tartó gyilkosság sorozattal. Az elkövető esős éjjeleken rabol el, erőszakol és öl meg csinos hölgyeket. A rendőrség tehetetlen, a gyilkos akkurátus, nem hagy nyomot maga után – leszámítva az egyre csak gyarapodó holttesteket.

A kilátástalan helyzetben Szöulból érkezik a kisvárosi kapitányságra Seo Tae-Yoon detektív, hogy megfontoltságával segítségére legyen a nyomozásban a kissé forrófejű Park-nak.

Egymásnak feszül hát a halladó szellem, az amerikai mintát követő Seo és a főként sztereotíp módszerekkel dolgozó, konzervatív Park. A kisvárosi nyomozót presszionálja a kisvárosi közeg, s minél hamarabb pontot szeretne tenni az ügy végére, a Szöulból érkező kolléga viszont módszeresebben, átgondoltabban melózik. A két férfi motivációja mégis egy, hisz az események előrehaladtával mindketten az ügy megszállotjaivá válnak. S amilyen nyugodt mederben csordogál a film első fele, olyannyira válik egyre nyugtalanná, és zaklatottabbá a második egy óra.

Bong kiváló stílus – és arányérzékről tesz tanúbizonyságot. A semmihez sem hasonlítható keleti elegancia csak úgy sugárzik.

…s végezetül, a nagyszerűen építkező cselekmény, s a roppant feszes végjáték után, a rendező lírai zárlattal koronázza meg művét. Még pikánsabbá, még drámaibbá, még emberibbé téve azt.

Nem egyszerű néznivaló A halál jele. Már a „műfaj-hűtlenség” és a történet kevélysége miatt sem. Viszont ha beleásod magad, s hagyod, hogy rádtelepedjen a távol-keleti hangulat - s elvonatkoztatsz a megszokott narratívától -, nem mindennapi élményben lehet részed!

85%

https://www.imdb.com/title/tt0353969/ 

Sicario 2: A zsoldos - Sicario: Day of the Soldado

Azt azért nem mondanánk, hogy Villeneuve hagyatéka egy cseppet sem érezteti a hatását. Tény azonban, hogy a Sicario – széria (ismerve a dolgok, illetve a történet alakulását, és állását bizton beszélhetünk „szériáról”) némileg zsánert és attitűdöt cserélve, az előzőekhez képest jóval közérthetőbb, populárisabb irányt vett.

Vagyis: ezúttal sokkal kevesebbet moralizál a film, a szereplők motivációját és jellemét sem vesézgeti olyan elánnal, mint korábban. S a történet sem olyan komplex, mint Dennis Villeneuve „original” Sicario-jában volt.

Sok szempontból mindez nyilván nem válik a film javára, ugyanakkor a rettentően tehetséges olasz rendező, Stefano Sollima (Gomorrah; Suburra) mégis csak a legmegfelelőbb fazon, aki átvehette a kanadai sztárrendezőtől a stafétát. És Taylor Sheridan (forgatókönyvíró) is maradt – akinek a neve szintén garancia a minőségre.

Ettől függetlenül azért van a Sicario második részének egy kis iparos jellege. No persze független moziként – vagyis az előző etaptól elvonatkoztatva – ez még így is bőven több, mint átlagos. Az imént említett fickók nem kispályások, nem beszélve arról, hogy Josh Brolin és Benicio Del Toro sem a B-ligában játszanak. Mindkét színművész igazi jelenség, s még akkor is eszement a karizmájuk és öröm őket nézni a vásznon, ha csak szimplán a távolba révednek és nem szólnak egy kurva szót sem.

Mégis van hiányérzet. Hiányzik Villeneuve mozijának összetettsége és mélysége. Az új Sicario ugyanis egy profin összerakott és levezényelt akció-thriller, nem több. Egy kissé faramuci fordulattal a végén. Amire nyilván szükség volt, hisz – ja, elfelejtettük említeni – franchise épül!

Szóval nem rossz ez, de van azért min faragni, javítani! Szerintünk: Sollima maradjon – ha már nekikezdett - és a harmadik részre hozza magával a Gomorrah és a Suburra rétegeltségét és intellektusát! Akkor nem lesz gond!

70%

https://www.imdb.com/title/tt5052474/

TOP 20 kedvenc börtönfilmek

20. AZ UTOLSÓ ERŐD (2001.)

Irwin tábornok, vagyis Robert Redford harca az elnyomó hatalom ellen. Mindez a börtön rideg falai között. Az „elnyomó hatalom” képviseletében pedig nem más vigéckedik, mint a mindig zseniális James Gandolfini! Kicsit teátrális mozi, de ezeknek az arcoknak mindent megbocsátunk, pláne ha ilyen sodró, és lendületes a sztori!

19. A GÓRÉ (2017.)

Ric Roman Waugh kicsit kapkodós, önfejű, de vitathatatlanul hatásos, szuggesztív börtönfilmje a Shot Caller. Nikolaj Coster-Waldau (Trónok harca) one man show-ja kétségkívül izgalmas, az általa alakított karakter nem különben. A sztoriban pedig van kraft, hisz egy minden tekintetben érdekes átalakulásnak lehetünk szemtanúi - börtönnek legyen hála.

18. AZ ELÍTÉLT (2008.)

Val Kilmer figurája… no és Stephen Dorff egyik legütősebb, legtutibb szerepe! Időközben Az elítélt kult – titulust vívott ki magának. És hát nem is szeretnénk megkérdőjelezni a tényt, hisz a film összességében rendben van, még ha nem is a legveretesebb börtön mozi, amit valaha láttunk. Viszont piszok szórakoztató, és frankón egyben van!

17. 211-ES CELLA

Politikai mondandóval – és gondolatokkal – átszőtt börtönlázadós mozi, a feszült, akciódús fajtából. Spanyol virtus!

16. STARRED UP (2013.)

Brit böri, 19 éves elítélt a nagyok között! Jack O’Connell zseniális, David MacKenzie (a kiváló A préri urai fűződik még a nevéhez) realista képet fest a rácsok mögötti viszonyokról. Hazánkban nem kapott bemutatót a Starred Up, pedig a zsáner egyik legfigyelemreméltóbb darabja az elmúlt évtizedből!

15. ÖRDÖGSZIGET (2010.)

A helyszín a norvég Bastoy szigete, ahol a 20. század elején egy kegyetlen, fiatalkorúak számára fenntartott büntetés végrehajtási intézet működött. Eme zord közegbe érkezik a 17 éves Erling, aki  erőteljes, szuggesztív jelenlétével felkavarja az állóvizet - melynek következménye a börtönlázadás. Természetesen semmi sem maradhat büntetlenül… 

14. ÉHSÉG (2008.)

A később a 12 év rabszolgasággal mennybe ment Steve McQueen 2008-ban letaglózó, erőtől duzzadó filmet forgatott a Belfast-i Maze fegyházban éhségsztrájkot folytató foglyok történetéről. Michael Fassbender elementáris erejű játéka viszi a hátán a filmet. S a dokumentarista alaposság szintén az Éhség javára válik. Nem egy egyszerű menet, de mindenképp meghálálja a ráfordított időt-energiát! 

13. BRONSON (2008.)

Michael Peterson, a magánzárkák királya, az eszelős börtön-mumus, a kezelhetetlen gazember. Íme az ő sztorija, az ő életrajzi filmje. És nem utolsó sorban: Tom Hardy élete alakítása, s minden idők egyik legbetegebb, legfrusztráltabb börtönfilmje. A Charles Bronson-fétisben szenvedő Peterson a történelem legerőszakosabb rabjaként vonult be a köztudatba. A palitól nem csak társai, a fegyőrök is rettegtek, kiszámíthatatlan magatartása és agresszivitása miatt. 

12. MENTS MEG, URAM! (1995.)

Akkor most halálbüntetés, vagy sem? A színészként ismert Tim Robbins szenzációs mozija nem csak komoly kérdéseket feszegető dráma, hanem bivalyerős börtönfilm is. Sean Penn Oscar-jelölést érő alakítása, valamint Susan Sarandon Oscar-t érő (!!!) játéka, s Robbins kiváló forgatókönyve gondoskodnak arról, hogy örökre az emlékezetünkbe véssük a látottakat!  

11. A KÍSÉRLET (2001.)

Az azóta már – a hitelességét tekintve - több ízben is megkérdőjelezett stanfordi börtönkísérlet nyomán készült német mozifilm valóságos adrenalin bomba. Oké, csak játsszák a fiúk a „kótert”, de akkor is zsigeri börtönélményben lehet része annak, aki befizet Oliver Hirschbiegel tempós, feszült, kiválóan szerkesztett thrillerére! 

10. SLEEPERS - POKOLI LECKE (1996.) 

Nem csak és kizárólag börtönfilm. Hisz a Sleepers tartalmaz egy igen erős gengsztermozis árnyalatot - továbbá egy oknyomozós, valamint egy tárgyalótermi thriller – szál is ott húzódik a szkriptben. A Kevin Bacon által zseniálisan megformált Nokes a filmtörténet egyik legszemetebb fegyőre, az uralma alá vont javítóintézet pedig az egyik legkegyetlenebb, amit vásznon valaha láttunk. A pokol konyhája-béli srácok kálváriáját bemutató Sleepers méltatlanul alulértékelt mozi. Pedig Barry Levinson kitűnő munkát végzett a rendezői székben, s a színészgárda is szenzációs. Robert De Niro, Jason Patric, Brad Pitt, Minnie Driver, Dustin Hoffman, Brad Renfro… és a jellegzetes, felejthetetlen vészjósló hangulat. Fiatalkorunk egyik nagy kedvence!  

09. A KÍMÉLETLEN (2018.)

Billy Moore alászáll a poklokba, hogy aztán megtisztulva, új emberként térjen vissza hazájába, a világ talán legkeményebb börtönéből, a Bangkok Hiltonként közismert thai fegyházból. Bokszfilm, börtönmozi - kettő az egyben. Jean-Stéphane Sauvaire alkotása az utóbbi évek egyik legjobbja – nem csak a zsáneren belül!  

08. BÜNTETŐ ÖKÖL (2017.)

S. Craig Zahler cseles mozija, mely kezdetben inkább karakterdrámaként viselkedik, s csak nagyjából a játékidő felétől válik vérmes, kőkemény börtön sztorivá. De még milyen vérmessé! Vince Vaughn nem is a rácsoktól óhajt szabadulni, sokkal inkább a démonaitól, a múltjától. S a legpokolibb börtöncella sem tudja eltántorítani attól, hogy a családját, a szeretteit megóvja a bajtól. Kultgyanús mozi, extrém börtönfilm. 

07. PILLANGÓ (1973.)

A könyvhöz nem ér fel – Henri Charriére regénye egész egyszerűen zseniális és utánozhatatlan -, de Steve McQueen és az emlékezetes alakítást nyújtó Dustin Hoffman kitűnő mozis élménnyé varázsolják a filmet.  Alapmű!

06. A PRÓFÉTA (2009.)

Börtönfilmbe oltott gengszter mozi. Tahar Rahim karaktere – és alakítása – felejthetetlen, s a film rideg hangulata is rendkívül emlékezetes. Az újkori börtönmozik legjobbja! 

05. SZÖKÉS AZ ALCATRAZBÓL (1979.)

Meg lehet pattanni a híres-neves San Francisco-i böriből, ahol annak idején maga a nagyság, Al Capone vendégeskedett? Clint Eastwood válasza egy határozott „igen”. No persze neki sem adják olyan könnyen a hőn áhított szabadságot. Don Siegel filmje lebilincselő, sok-sok év távlatából is. A börtönfilmek egyik megkerülhetetlen alapköve.

04. HALÁLSORON (1999.)

Frank Darabont mesteri mozija varázslatos börtön-mese. Stephen King novellája zseni, Darabont forgatókönyve úgy szintén. Tom Hanks, és a 2012-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Michael Clarke Duncan igazi éteri élménnyé nemesítik az egyébként is csodálatos történetet. Tanulság pt.1.: a John Coffey név örökre beégett a memónkba. 

03. APÁM NEVÉBEN (1993.)

Jim Sheridan 7 Oscar-jelölést begyűjtő, Garry Conlon megrendítő – igaz – történetét feldolgozó alkotása az egyik legmegrázóbb börtön-dráma ever! Pete Postlethwaite élete alakítását nyújtja, Daniel Day-Lewis pedig szimplán zseniális. Kultfilm!

02. A NAGY SZÖKÉS (1963.)

Tulajdonképpen „háborús klasszikus”. Ugyanakkor John Sturges alapműve mutatja be töviről hegyire a filmtörténet – bocs, „a történelem” - legemlékezetesebb szökési akcióját (1 éven át készültek rá az urak), melyet Steve McQueen hajt végre olyan nagyágyúkkal karöltve, mint James Coburn, Charles Bronson, vagy éppen Richard Attenborough. Náci fogolytábor, az évszám 1944. Nincs más lehetősége a brit pilótáknak: szökni kell! Még mindig, közel 60 év után is irtó izgalmas!

01. A REMÉNY RABJAI (1994.)

Oké, tudjuk, hogy elcsépelt, meg hogy minden listán az élen jár. De Andy Dufresne börtön-kálváriáját nem szerepeltetni egy „best prison movies” listán, egyenlő a szentségtöréssel. Kívülről fújjuk ezt a csodálatos filmet, s mind a mai napig képtelenek vagyunk megunni. A legnagyobb!!!

Láthatás - Jusqu'á la garde - Custody

Nem kell ahhoz elvált szülők gyerekének lenni, vagy akként felnőni, hogy Xavier Legrand filmje sokként érjen bennünket. Tény azonban, hogy azt, akinek vannak személyes tapasztalatai az ilyen jellegű felnőtt csatározásokban – akár alanyként, akár szenvedő félként, egykori gyerekként – még inkább meg fogja viselni a film.

Alattomos mozi a Láthatás, az egyik legjobb európai film, amelyet az utóbbi időben láttunk. Alattomos, mert noha végig ott munkál benne a feszültség – s tudvalevő, hogy a bomba előbb-utóbb robban -, szimpla családi drámaként indul. Hogy aztán kíméletlen thrillerként csapjon le ránk, s engedje szabadjára a történetben lappangó indulatokat. És bármennyire is extrém, vagy sokak számára elképzelhetetlen az elemi erejű végjáték, nagyon is valószerűek a történések!

Már rögtön az első jelenetben tapintani lehet a feszültséget: a két szülő ügyvédei kelnek birokra egymással. Az édesanya képviselője az apa agresszivitását hangsúlyozza, s érvként a két gyerek – a már 18. életévét betöltött „nagylány”, Josephine és a még elemi iskolás Julien – apjuktól való elzárkózását említi. Amelyet az édesapa, Antoine ügyvédje rágalomnak tart, s úgy véli, az édesanya manipulálja döntésükben és hozzáállásukban a gyermekeket. A bírónőt meggyőzi az iménti indoklás, s a kisebbik gyerek, Julien esetében, az anya, Miriam tiltakozása ellenére, a láthatás mellett dönt.  

Eztán két apa-fia hétvégét követhetünk nyomon, ami rögvest be is bizonyítja, hogy mi okból zárkózott el mind az édesanya, mind pedig a gyermek a kiszámíthatatlan, rapszodikus, s valóban agresszivitásra hajlamos Antoine-tól.

Legrand tanítani való módon építi fel a cselekményt. Apró kis elejtett utalásokból következtethetünk, hogy micsoda kínokat kellett kiállnia/átélnie már korábban is a családnak az apuka erőszakossága miatt.

A jelenetek nem szélsőségesek, nem hatásvadászok - nagyon is valósak! Lelki terror, passzív agresszió, folyamatos presszió és megfélemlítés. Ezek Antoine eszközei.

Aki, csak úgy, mint egykori családja, szintén óriási slamasztikában van; képtelen kezelni a fennálló helyzetet.

A szituáció tehát folyamatosan éleződik, s a finálé olyan katarzist hoz – anélkül, hogy mindezt teátrálisan, vagy célzottan katartikusan tálalná -, amelyhez mozifilm esetében már jó ideje nem volt szerencsénk.

Kiváló színészi alakítások, megrendítő, életszerű pillanatok, és egy óriási gyomros a film legvégén.

Elgondolkodtató, felkavaró mozi a Láthatás. Nem egyszerű szombat esti kikapcsolódás!!!

90%

https://www.imdb.com/title/tt6002232/