2018. szeptember 19., szerda

Láthatás - Jusqu'á la garde - Custody


Nem kell ahhoz elvált szülők gyerekének lenni, vagy akként felnőni, hogy Xavier Legrand filmje sokként érjen bennünket. Tény azonban, hogy azt, akinek vannak személyes tapasztalatai az ilyen jellegű felnőtt csatározásokban – akár alanyként, akár szenvedő félként, egykori gyerekként – még inkább meg fogja viselni a film.


Alattomos mozi a Láthatás, az egyik legjobb európai film, amelyet az utóbbi időben láttunk. Alattomos, mert noha végig ott munkál benne a feszültség – s tudvalevő, hogy a bomba előbb-utóbb robban -, szimpla családi drámaként indul. Hogy aztán kíméletlen thrillerként csapjon le ránk, s engedje szabadjára a történetben lappangó indulatokat. És bármennyire is extrém, vagy sokak számára elképzelhetetlen az elemi erejű végjáték, nagyon is valószerűek a történések!


Már rögtön az első jelenetben tapintani lehet a feszültséget: a két szülő ügyvédei kelnek birokra egymással. Az édesanya képviselője az apa agresszivitását hangsúlyozza, s érvként a két gyerek – a már 18. életévét betöltött „nagylány”, Josephine és a még elemi iskolás Julien – apjuktól való elzárkózását említi. Amelyet az édesapa, Antoine ügyvédje rágalomnak tart, s úgy véli, az édesanya manipulálja döntésükben és hozzáállásukban a gyermekeket. A bírónőt meggyőzi az iménti indoklás, s a kisebbik gyerek, Julien esetében, az anya, Miriam tiltakozása ellenére, a láthatás mellett dönt.  


Eztán két apa-fia hétvégét követhetünk nyomon, ami rögvest be is bizonyítja, hogy mi okból zárkózott el mind az édesanya, mind pedig a gyermek a kiszámíthatatlan, rapszodikus, s valóban agresszivitásra hajlamos Antoine-tól.


Legrand tanítani való módon építi fel a cselekményt. Apró kis elejtett utalásokból következtethetünk, hogy micsoda kínokat kellett kiállnia/átélnie már korábban is a családnak az apuka erőszakossága miatt.
A jelenetek nem szélsőségesek, nem hatásvadászok - nagyon is valósak! Lelki terror, passzív agresszió, folyamatos presszió és megfélemlítés. Ezek Antoine eszközei.
Aki, csak úgy, mint egykori családja, szintén óriási slamasztikában van; képtelen kezelni a fennálló helyzetet.


A szituáció tehát folyamatosan éleződik, s a finálé olyan katarzist hoz – anélkül, hogy mindezt teátrálisan, vagy célzottan katartikusan tálalná -, amelyhez mozifilm esetében már jó ideje nem volt szerencsénk.
Kiváló színészi alakítások, megrendítő, életszerű pillanatok, és egy óriási gyomros a film legvégén.
Elgondolkodtató, felkavaró mozi a Láthatás. Nem egyszerű szombat esti kikapcsolódás!!!

90%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése