Nem kell ahhoz elvált szülők
gyerekének lenni, vagy akként felnőni, hogy Xavier
Legrand filmje sokként érjen bennünket. Tény azonban, hogy azt, akinek
vannak személyes tapasztalatai az ilyen jellegű felnőtt csatározásokban – akár alanyként,
akár szenvedő félként, egykori gyerekként – még inkább meg fogja viselni a
film.
Alattomos mozi a Láthatás, az egyik legjobb európai film,
amelyet az utóbbi időben láttunk. Alattomos, mert noha végig ott munkál benne a
feszültség – s tudvalevő, hogy a bomba előbb-utóbb robban -, szimpla családi
drámaként indul. Hogy aztán kíméletlen thrillerként csapjon le ránk, s engedje
szabadjára a történetben lappangó indulatokat. És bármennyire is extrém, vagy
sokak számára elképzelhetetlen az elemi erejű végjáték, nagyon is valószerűek a
történések!
Már rögtön az első jelenetben
tapintani lehet a feszültséget: a két szülő ügyvédei kelnek birokra egymással.
Az édesanya képviselője az apa agresszivitását hangsúlyozza, s érvként a két
gyerek – a már 18. életévét betöltött „nagylány”, Josephine és a még elemi iskolás Julien – apjuktól való elzárkózását említi. Amelyet az édesapa, Antoine ügyvédje rágalomnak tart, s úgy
véli, az édesanya manipulálja döntésükben és hozzáállásukban a gyermekeket. A
bírónőt meggyőzi az iménti indoklás, s a kisebbik gyerek, Julien esetében, az anya, Miriam tiltakozása ellenére, a láthatás
mellett dönt.
Eztán két apa-fia hétvégét
követhetünk nyomon, ami rögvest be is bizonyítja, hogy mi okból zárkózott el
mind az édesanya, mind pedig a gyermek a kiszámíthatatlan, rapszodikus, s
valóban agresszivitásra hajlamos Antoine-tól.
Legrand tanítani való módon építi fel a cselekményt. Apró kis
elejtett utalásokból következtethetünk, hogy micsoda kínokat kellett kiállnia/átélnie
már korábban is a családnak az apuka erőszakossága miatt.
A jelenetek nem szélsőségesek,
nem hatásvadászok - nagyon is valósak! Lelki terror, passzív agresszió,
folyamatos presszió és megfélemlítés. Ezek Antoine
eszközei.
Aki, csak úgy, mint egykori
családja, szintén óriási slamasztikában van; képtelen kezelni a fennálló
helyzetet.
A szituáció tehát folyamatosan éleződik, s a finálé olyan katarzist hoz – anélkül, hogy mindezt teátrálisan,
vagy célzottan katartikusan tálalná -, amelyhez mozifilm esetében már jó ideje
nem volt szerencsénk.
Kiváló színészi alakítások,
megrendítő, életszerű pillanatok, és egy óriási gyomros a film legvégén.
Elgondolkodtató, felkavaró mozi a
Láthatás. Nem egyszerű szombat esti kikapcsolódás!!!
90%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése