2018. október 7., vasárnap

Ready Player One


Túl van már élete/pályája nagy pillanatain, időtálló alapvetéseket már hiába várunk tőle. Spielberg azonban hosszú idő után végre megint „játszik”, s mindezt baromi jóleső érzés figyelemmel kísérni.
Talán első blikkre meglepő lehet, hogy Ernest Cline sci-fi regényének megfilmesítése a 72 éves direktort találta meg, hisz a történet a gamer világban játszódik, nagyon „mai” – bocs, nagyon „sci-fi” -, s így joggal merül fel a kérdés: egy fiatal geek-rendező kezében vajon nem lett volna feszesebb a gyeplő?


Hiszünk a sorsban, s abban, hogy ezt a filmet Steven Spielbergnek kellett megrendeznie. Ki más tudta volna olyan elegánsan, hitelesen prezentálni Cline popkulturális utalásokkal sűrűn teletűzdelt tömény sztoriját, mint a sokat tapasztalt direktor?


Kubrick Ragyogásának díszletei között settenkedünk, a DeLorean volánját szorongatva száguldozunk, miközben a cél, hogy az OASIS virtuális valóságában megszerezzük a három kulcs mindegyikét, melyet a rendszer megálmodója és megalkotója, James Halliday rejtett el a kibertérben. A jutalom sok-sok millió dollár, s nem utolsó sorban: maga az OASIS, illetve annak birtokbavétele. Így minden valamirevaló kiber-maffiózó és kalandor a három kulcs megkaparintására törekszik. A legkülönbözőbb eszközökkel. Egyesek az erőszaktól és az illegális módszerektől sem riadnak vissza, csak hogy övék legyen a dicsőség - és persze: a hatalom!


A sztori központi szereplője, Parzival is megszállottan kutatja a kulcsokat, csak hogy a többi kulcsvadásszal szemben nála a fan-faktor dominál. A srác James Halliday rajongóként szinte mindent tud az OASIS-ről, kvázi tiszteletből „játszik”, elhivatottságból. Az elméje pedig telis-tele van a rendszerrel kapcsolatos infókkal. Miután találékonyságának köszönhetően megszerzi az első kulcsot, a figyelem rászegeződik, s nyomába erednek az OASIS maffiózói, gengszterei és kalózai…


Öröm nézni, ahogy Spielberg önmagától idéz. Felelevenedik az Indiana Jones – filmek fékevesztett attitűdje, az ET meseszerűsége, no és a „kaland”, amely miatt a Jurassic Parkot annyira tudjuk szeretni, mind a mai napig!


A mester a 2000-es évek elején volt utoljára ennyire elemében. Az egész filmből csak úgy süt, hogy jó kedvvel, szívvel-lélekkel készült, görcsmentesen, gyermeki odaadással. S hogy miként Parzival az OASIS-ért, Spielberg is ugyanolyan elszántsággal rajong a filmezésért!

80%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése