Nem csak az USA-ban, világszerte aktuális
jelenség az ún. „liberális rasszizmus”!
Amennyiben jó nevelést kaptál, és nem
akarsz „lebukni”, te magad is mentegetőzni kezdesz, ha antiszemitizmussal
vádolnak. „Én nem vagyok rasszista! Kikérem magamnak!”
Bár a frázis nálunk sok esetben azzal az obligát sorral egészítődik ki, hogy „…de a cigányokat azért ki nem állhatom!”. A másik alternatíva, hogy rendes, jóravaló „liberális rasszistaként” elkezdünk "túlkompenzálni": „Egyébként Caramell a
kedvenc énekesem és Farkas Franciska amúgy is mekkorát játszott az
Aranyéletben! Semmi bajom a kisebbséggel!”.
Amerikában is hasonló a helyzet.
Egyre inkább dívik a "szabadság, egyenlőség, testvériség" jelszavának különféle módozatait pufogtatni. Viszont Orwell
óta tudjuk, hogy mindig vannak „egyenlőbbek”,
s noha a fehér értelmiségiek rendkívül fontosnak tartják - demagóg módon - sulykolni, hogy a
feketéknek épp olyan jogaik vannak, mint nekik, a mai napig sok trutyi lappang
a felszín alatt. Pláne az USA déli államaiban, ahol a rasszizmus mindmáig él és virul, s a Ku Klux Klán is erősebb, mint valaha!
Na mármost Jordan Peele mozija igen bátran épp az imént vázolt állapotot igyekszik
leképezni, s mindehhez a klasszikus horror dramaturgiát hívja segítségül.
A fekete bőrű Chris és fehér barátnője Rose a lány szüleihez hivatalosak néhány
napra. A kapcsolat viszonylag friss – néhány hónapos -, dúl a láv, most kerül
sor az első vizitre a leendő anyósnál-apósnál. Az ősök azonban mit sem sejtenek Chris faji hovatartozásáról. Rose biztosítja a srácot: nincs miért
izgulnia, a szülei elfogadóak, felvilágosult értelmiségiek, és egyébként is, az
apja, ha tehetné, harmadszor is Obama-ra
szavazna. Nem lesz gond!
Chris azonban furcsa dolgokat tapasztal az ottlét során. Az Armitage család fekete bejárónővel és
kertésszel dolgoztat – már ez önmagában kérdéseket vet fel -, s túl
kedélyes/negédes és kedves mindenki. A túlzott vendégszeretet
gyanússá – mi több, kellemetlenné - válik Chris
számára. Rose édesanyja aztán gyakorló terapeutaként hipnotizálja a srácot, mondván: ezáltal szeretne segíteni neki a dohányzásról való
leszokásában. Christ viszont a
hipnózis után különös álmok/víziók kezdik el gyötörni. Egyre nyilvánvalóbbá
válik, hogy szar van a juharszirupos palacsintában!
A horror akkor jó, ha az
ijesztgetésen és a jump scare-eken
kívül van egyéb célja is, s ha az eszközeit egy fontos, jelentős mondanivaló interpretálására
használja. Az egyébként vígjáték szerzőként aktív Jordan Peele szinte be is áldoz mindent a cél érdekében, de mindezt rettentően szórakoztatóan és intelligensen teszi.
Első rendezésében nagyot vállal
és teljesíti is azt becsülettel, noha azért nem sikerül tökéletesen
végigvinnie a tervét. A film záró jelenetsora már kevésbé érdekes és
izgalmas, mint a „bevezetés” és a „tárgyalás”. De nem szeretnénk kukacoskodni:
a Get out egy rendkívül okos, intelligens,
átgondolt, frappáns, minőségi alkotás! Bár
horrorisztikus, és a fináléban ennek megfelelően kellően véres is, sokkal inkább
értelmezhető szatíraként és fekete-komédiaként - határozott
társadalomkritikaként -, mint vegytiszta horror filmként.
Ilyen ügyesen még biztosan nem
mutattak görbe tükröt a helyenként zavaróan álliberális, demagóg, frázis-bajnok
Amerikának.
Az év eddigi egyik legnagyobb
meglepetése, és legbátrabb mozija. Kétségkívül!
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése