A Teljesen idegeneknél leleményesebben és érzékletesebben nem igen
mutatott rá film az elmúlt pár esztendőben a modernkor emberének alávalóságaira/önhazugságaira.
…és mindezt egy 'egyhelyszínes',
kamaradrámának is beillő, párszereplős olasz alkotás produkálja, valahol félúton a
12 dühös ember modorában, mai
eszközökkel, a mi kis „fekete dobozaink”, azaz a mindnyájunk zsebében ott
lapuló mobiltelefonok segítségével.
Hét régi jó barát gyűlik össze
egyikőjük tágas belvárosi lakásában, hogy bort kortyolgatva, gnocchi-t
eszegetve egy kellemes, finoman mámoros, felhőtlen estét töltsenek el együtt.
A házigazda felesége a vacsora
közben azonban különös játékot kezdeményez. Amelybe a társaság minden egyes tagja nagyvonalúan, lazán beleegyezik, nem is sejtve, hogy milyen elképesztő lavinát indítanak
el ezzel. A telefonok az asztalra kerülnek, s bárkinek jelez a készüléke, a barátok együtt hallgatják végig a bejövő hívásokat, együtt olvassák el, nézik
meg a bejövő messenger üzeneteket és a különféle szöveges, meg ilyen-olyan tartalmakat.
Természetesen nem nehéz
kitalálni, hogy Genovese filmje arra
játszik, hogy meghökkentse a nézőt, s hogy szereplőit meredekebbnél meredekebb szitukba
rántsa bele. Sorra derülnek ki az egymást évtizedek óta ismerő barátokról,
hogy mégsem tudnak annyit a másikról, mint azt gondolták. És ami a
legcinkesebb, hogy még a párok számára is sok esztendős titkokat tár fel a
telós játék: megcsalásokra, aprócskának tűnő „kis” hazugságokra, füllentésekre
derül fény pillanatok alatt. Ezt nevezik faltól falig perfekt illúziórombolásnak!
És hát az is hamar nyilvánvalóvá válik, hogy amit kifelé vetítenek egymásnak a szereplők, az bizony köszönő viszonyban sincs a valósággal.
Annyira remekül hazudnak ezek az
arcok – még önmaguknak is -, hogy ez a rövid kis szembesítés mindnyájuk számára
óriási traumává változtatja az egyébként kedélyes hangulatban induló estét.
A színészi munkára nem lehet
panasz – még jó, hisz egy ilyen jellegű filmben ez mindenképp sarkalatos pont -,
a karakterek „színesek”, sokoldalúak és jól felépítettek.
A finálét érzésünk szerint picit
túltolta Genovese, ettől még azonban a
Teljesen idegenek az egyik legjobb,
legfigyelemreméltóbb európai film az elmúlt évek terméséből!
Jó szívvel ajánljuk, főként, ha
valami különlegesre vágysz!
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése