A martfűi rém

Sopsits régóta kacérkodik már a „martfűi rém”, vagyis a halált hozó teherautó sofőr, Kovács Péter sztorijával, de a rendszerváltás előtt – tekintettel az akkori politikai viszonyokra – nem születhetett meg a hőn áhított mű.

Talán nem is baj, az az éra biztosan nem állt volna készen arra, hogy ily módon szembesüljön az igazsággal, s hogy befogadja ezt a minden tekintetben kemény-kíméletlen történetet, amely nem csak egy szexuálisan erősen aberrált sorozatgyilkos ténykedését mutatja be a kommunista ’60-asokban, hanem a magyar bűnüldözés egyik legkínosabb „műhibájáról” is őszintén, nyíltan beszél.

Az eredeti gyilkos, Kovács Péter helyett ugyanis – hogy mielőbb eltussolják az ügyet („Magyarországon nincsenek sorozatgyilkosok!!!”) -, egy igen ellentmondásos és zavaros kihallgatást/vallomást követően a teljesen ártatlan Kirják Jánost ültették le, aki mintegy 11 évig vendégeskedett a szegedi Csillagban, mire fény derült az igazságra.

Van tehát kraft a sztoriban, Sopsits pedig nagyjából képes kiaknázni a cselekményben rejlő lehetőségeket, jóllehet, itt-ott azért felüti a fejét a mostanában már egyre ritkábban előforduló magyar „filmes betegség”, a színpadiasság, a túlzott teatralitás, és a didaktikus hangvétel. 

Szerencsére a rendező nem szívbajos, nem fél megmutatni az élet írta történet legsötétebb árnyalatait, és – bár tétje már nem túl sok van, jelentősége mégis vitathatatlan – a szocialista ideológia és igazságszolgáltatás felett is határozottan pálcát tör. 

A plusz, a szikra azonban mégis csak hiányzik A martfűi rémből, hiába kiváló az operatőri munka, hiába ötletes a cselekményvezetés. Színészfronton picit gyengén szerepel a mű, és noha meghökkent és letaglóz a történet, igazán nem tud magával ragadni, kizökkenteni a valóságból a film. 

65%

http://www.imdb.com/title/tt4975280/