Hogy mennyire hiányoztak ezek a
megátalkodott skót srácok? Hogy van-e létjogosultsága a második résznek?
Kíváncsiak vagyunk-e, hogy jó pár év elteltével, Renton heist-mutatványa után hol tart épp a felnőtt létben Spud, Begbie és az egykori Sick Boy?
Költői – mindahány - kérdés.
Az viszont kétségtelen, hogy
szívesen nosztalgiázunk Danny Boyle
srácaival, még akkor is, ha nyilvánvalóan a T2
– nem, véletlenül sem Terminátor! –
közel sem olyan energiától duzzadó speedball
löket, mint az első, kultikus epizód! És még csak idézhető egysorosok, és
monológok sincsenek ezúttal. Igaz, Carlyle
figurája még mindig baromira szórakoztató, és az is tuti, hogy Boyle marhára szereti ezt a szedett-vedett
brigádot – a rendezői odaadás csak úgy süt a képkockákból. Ennek megfelelően
nem is lett izzadságszagú a végeredmény, csak tényleg az van, hogy ha nincs ez
a film, akkor sem történik semmi. Nem kértük volna - nem kértük volna ki
magunknak!
Boyle azonban képes kellő öniróniával kezelni a filmjét és a
karaktereit, ami kölcsönöz – ismét, csak úgy, mint az első rész esetében – egyfajta
különös bájt a történetének.
Renton küzd a múltjával, bénázik, igyekszik leróni a tartozását a
haveroknak - vezekel. És tulajdonképpen bírjuk, élvezzük a cselekményt, csak
hát az a frissesség, ami a 20 évvel ezelőtti filmben megvolt, itt már csak
nyomokban érhető tetten.
Ami viszont megsüvegelendő, hogy Boyle kísérletet sem tesz arra, hogy
meglovagolja a ’96-os mű sikerét. Nem lett tehát szégyenteljes Trainspotting-utánérzés az új film.
Önálló atmoszférával bíró, szuverén alkotás ez, ami viszont nyilvánvalóan csak
azok számára lesz érdekes és szórakoztató, akik ismerik, kedvelik az első részt,
azaz Danny Boyle drogos skót
huligánjait.
Rehab után Rentonnal!
65%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése