2017. július 21., péntek

The Lost City of Z


Az idei év eddigi talán legkülönösebb filmélménye a The lost city of Z.
James Gray mindig is rendkívül öntörvényű rendező volt, s most sem próbál meg semmiféle szabályrendszernek megfelelni. Kalandfilmet készített, de a The lost city of Z-ben egyetlen olyan momentum/szekvencia sincs, amely a klasszikus zsánerelemeket hozná. És ez egyszerre erénye és a negatívuma is a filmnek. 


Egyrészt Gray helyenként egészen különös, bensőséges pillanatokat csíp el a sajátos, művészi hozzáállásának hála, másrészt épp emiatt válik itt-ott picit érdektelenné a mozija, hiszen főszereplőjét meg sem próbálja rokonszenvessé – érdekessé – tenni. Pedig Percy Fawcett Amazóniába tett több éves expedíciói – melyek során az évezredek óta érintetlen települést, Z-t szerette volna „feltérképezni”, felfedezni – egészen elképesztő vállalások voltak 1906 és 1924 között. Egy ilyen öntörvényű, eltökélt felfedező ennél talán kitüntetettebb figyelmet érdemelt volna. 


A The lost city of Z egyes jelenetei során azonban szinte kézzel tapintható a feszültség. Gray remekül érzékelteti/ábrázolja a fehér ember esendőségét, kiszolgáltatottságát és sebezhetőségét a dzsungelben, s még a cselekmény furcsa lüktetését, csapongását is sikerül megfelelően kezelnie. 


A brit Charlie Hunnam bizonyos tekintetben tökéletes választás volt a főszerepre. Klassz karakter, találó fizimiskával, de egyes szcénáknál azért el-eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Fawcett figuráját egy igazi nagyágyú, egy tapasztaltabb, érettebb, A-kategóriás sztár keltené életre. De ne legyünk telhetetlenek, Hunnam prímán helyt áll, s mellette Robert Pattinson is kellően karizmatikus, még ha ez nem is az ő filmje színjátszás szempontjából.


Gray mintha mindvégig direkt, tudatosan ellene menne az elvárásoknak és a konvencióknak: célzottan nem grandiózus – mint az efféle kalandfilmek zöme -, szántszándékkal csendes, és visszafogott, készakarva lassú és málházós. 


Amit viszont Scorsese briliánsan véghezvitt a Némaságban, arra James Gray nem volt maradéktalanul képes. 

70%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése