Hogy Octavia Spencer kihívást
érzett a szerepben, tiszta sor. Hogy a Blumhouse biztosra vette, hogy a Mami
óriási pénzügyi siker lesz, az is tiszta sor.
Vélhetően a filmre fordított
büdzsé (5 millió dollár mindösszesen) tetemes része Spencer gázsijára ment, a
maradék összegből pedig igyekeztek a srácok valami rendhagyót összehozni, egy
olyan koncepciót kidolgozni, ami elbírja az alacsony költségvetést.
A Mami viszont
társadalomkritikának (mert mint minden valamire való horrornak, vannak ilyen
irányú törekvései) rém gyenge, drámának komolytalan, pszichológiai tanulmánynak
túlságosan elnagyolt és felszínes, horrornak pedig nem elég vérfagyasztó.
Tate Taylor színész-direktor
rendezői pályája valahol 2016 környékén, A lány a vonaton c. krimi-adaptációval
siklott ki. Pedig Taylor karrierje ígéretesen indult: mind a James Brown biopic
(Get On Up), mind pedig a többszörösen Oscar-nominált - és egy díjat végül bezsebelő - A segítség is kiváló filmek voltak.
Miután azonban Taylor a zordabb műfajok irányába mozdult, egyre bizonytalanabbá kezdtek válni a rendezései. A
lány a vonaton is rendkívül kaotikus volt, a Mami viszont még elődjénél is zavarodottabb
és összefüggéstelenebb.
Kezdjük ott, hogy Scotty Landes
szkriptje egész egyszerűen rossz. Rossz a koncepció! Taylor láthatóan mindent
megtesz a siker érdekében, törekvései azonban hiábavalóak. Sőt, csak még
zavarosabbá válik az összkép a sok-sok, innen-onnan beemelt alkotóelemnek
köszönhetően.
Előképként ott lebeghetett Taylor
szeme előtt Rob Reiner Tortúrája, vagy a másik King-klasszikus, a Carrie, de
nyilván nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom: a Mami az iménti horror
alapvetések nyomába sem ér!
A Mami nyomasztó film!
Nyomasztóan rossz!
35%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése