Reisz Gábor a kultikus VAN után
még személyesebbre vette a figurát: a Rossz versekkel kibeszéli magából az
összes gyerekkori/tinédzserkori traumáját. Ráadásul a filmnek nem csak
rendezője és forgatókönyvírója, hanem főszereplője is!
Különös felépítésű felnőttéválós
sztori a Rossz versek, amelyben Reisz lazán egymásba csúsztatja a különböző idősíkokat,
ha úgy véli, hogy azt az adott jelenet megkívánja. Ebből a mutatványból olykor egészen szürreális, és ötletes
szcénák kerekednek.
A rendező láthatóan csordultig
van frappánsabbnál frappánsabb ötletekkel, amelyek vizualitás szempontjából is
érdekesek és kifejezőek. Ezekben a pillanatokban úgy van benne a „sírva vigadós”
magyar „tradíció”, illetve magatartás, hogy végre kicsit sem érezzük cikinek azt, sőt,
Reisz önelemző iróniája feloldja az évtizedek óta ránk nehezedő jellegzetes nemzeti
szorongást.
Ugyanakkor az ötlet-halmozás, a
számos vizuális tréfa és fricska egy idő után picit sűrűvé – fárasztóvá (?) -
teszik a filmet.
Amit mi személy szerint a VAN-ban
sem kedveltünk annyira, a számunkra kissé mesterkéltnek, artisztikusnak ható
attitűdöt, azt a rendező tovább örökítette a Rossz versekbe is.
Kétségtelen azonban: Reisz Gábor egy
generáció hangja! A kiábrándult, feszt kilátástalansággal birkózó, „jövőtlen”, permanensen
bizonytalan, az individuális – és tulajdonképpen mindennemű - válságban szenvedő
30-asoké. Akik épp úgy küzdenek a szociális szerepvállalással – a felnőtté
válással -, mint a tizenévesek, csak ezt a „felnőttebb” generációt még az idő
is sürgeti, a szociális elvárások: biztos párkapcsolat, feleség, férj, gyerek,
jól fizető, biztos állás, stb., stb.
Mindezt Reisz szerzői mozija remekül
összegzi, érzékenyen, kritikusan, kendőzetlenül – ráadásul igen-igen
szórakoztatóan!
Ha szeretted a VAN-t, jó eséllyel
a Rossz verseket is szeretni fogod, sőt, talán még jobban is!
75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése