A téma fontos. No persze attól
nem lesz jó egy film, mert a témája fontos. Maximum rávilágít a problémára. Schwechtje
Mihály filmje azonban, amellett, hogy fontos témát boncolgat, rendkívül
szórakoztató és ötletes mozi.
Első film létére pedig meglepően
következetes.
A fiatal, 41 éves
rendező-forgatókönyvíró szkriptje – "furcsa" magyar filmmel kapcsolatban ilyet
mondani – végletekig kidolgozott munka. Konzekvens cucc, amelyben minden
szcénának, momentumnak és képkockának helye van.
Lehet szájbarágással vádolni
Schwechtje-t, de nem érdemes. A rendező állásfoglalás nélkül közelít a témához,
már-már szenvtelenül, ugyanakkor nem fél megmutatni a jelenség összes létező
negatív mellékhatását. S ebből aztán számos kellemetlen, nem várt, a
szokatlantól eltérő, bátor jelenet következik.
Hiba lenne bármit is
elkottyantani a sztoriról. Mégis, fontos megjegyezni: a szkript a film derekán egy
meglepetésszerű perspektívaváltásnak – fordulatnak – köszönhetően egészen új
irányba mozdul.
Odáig egy coming-of-age szocio-drámát
nézünk, majd az említett fordulatot követően ifjúsági thrillerbe vált a sztori.
Itt kezd azonban egy picit
veszíteni az erejéből a történet, annak ellenére, hogy Schwechtje mindvégig
fókuszált – biztos kézzel vezényel. A feszültségkeltés viszont érezhetően nem
az ő terepe. Kudarcot nem vall, de a film első fele valamivel azért erősebb,
hatásosabb, rendhagyóbb, meghökkentőbb.
Nem győzzük ellenben
hangsúlyozni: a direktor okos, alapos és rendkívül következetes. A történet
legvégén értelmet nyer a hosszú cím, emoji-stul, mindenestül. A finálét látva
biztosan némelyek demagógiával, didaktikussággal fogják vádolni a filmet, az
viszont kétségtelen és megkérdőjelezhetetlen, hogy a Remélem legközelebb
sikerül meghalnod:) egy merőben aktuális problémakörre hívja fel a figyelmet, méghozzá igen
hatásosan!
Az utóbbi évek egyik legjobb
magyar első filmje!
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése