Michael Bond 1956-ban írta meg ’a maci’ első történetét, melyhez az
ihletet egy cuki játék mackó adta, amelyet Bond a londoni Paddington pályaudvar mellett pillantott meg egy üzlet
kirakatában.
A szerző ezután még 20 mesekönyvet
írt Paddington főszereplésével, s a piros kalapos medve igazi klasszikussá vált
a briteknél. Olyan ő az angol gyerkőcöknek, mint nekünk a Pom-pom, vagy a nagy Ho-ho-ho-ho…
Paul King filmjében az a legklasszabb, hogy egy pillanatra sem
igyekszik igazodni a most futó trendekhez, vagyis megőrizte Paddington eredeti,
klasszikus báját.
…és mégsem érezzük avíttnak,
idejét múltnak, annak dacára sem, hogy a történet is tulajdonképpen egy jól
ismert, klasszikus ívet jár be.
Paddington nem a filmtörténet
legprofesszionálisabban animált mackója és figurája, de maga a karakter
kiválóan működik. A helyzet az, hogy ennyire cuki – minden nemű pejoratív
felhangot nélkülöz a megállapítás! – és ’ari’ „micimackóhoz” már rég volt szerencsénk a vásznon.
Az alkotók mindemellett remekül bánnak
a humor faktorral is, és ügyesen adagolják a viccet. Az „egyszerűbb”, de egyébként kacagtató poénok mellé pl. sikerült beszúrni egy-egy igazán fergetegeset és
ötleteset is, így a film nem csupán a gyermekek, hanem a felnőttek igényeit
is maximálisan kielégíti. …és akkor még nem beszéltünk a látványról, amelyet
akár a nagy Wes Anderson is
megirigyelhetne…
Szerethető, kedves, aranyos – de nem
gagyi – családi mozi a Paddington. Az igazat megvallva amolyan Garfield és Alvin és a
mókusok - féle blődségre számítottunk…
Hatalmas pozitív csalódás!!!
85%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése