2016. július 29., péntek

Demolition


A szerintünk csupán „jó közepes” box film, a Mélyütés vonta el a figyelmet Jake Gyllenhaal szintén 2015-ben forgatott mozijáról, a Jean-Marc Vallée (Mielőtt meghaltam; Café de Flore; Vadon) által dirigált Demolition-ről.
Nagy kár, ugyanis amellett, hogy Gyllenhaal szenzációs, s játékával az olyan korábbi emblematikus szerepeit/filmjeit idézi, mint a Holdfényév, vagy a Donnie Darko, a Demolition kiváló darab! Drámai, humoros, intelligens – s ráadásul kifejezetten szórakoztató! 


Davis egy váratlan autóbaleset következtében veszíti el a feleségét. A halálesetet azonban egészen sajátos módon dolgozza fel. A temetés előtt a mosdóban „gyakorolja”, hogyan fogja szívet tépően elsírni magát a rokonok előtt - végül azonban egy könnyet sem ejt… de már a tragikus baleset napján a kórházban várakozva is sokkal jobban izgatja, hogy a meghibásodott cukorka automata nem „köhögi fel” a hőn áhított M&M’s csokigolyót, mint az, hogy épp néhány órája hunyt el a neje…
A fazon látszólagos érzéketlensége furcsa események láncolatát indítja el. Davis csak most kezd el igazán „élni”! Beint a kispolgári létnek, 240 dollárt fizet két építőipari szakmunkásnak, csak hogy talpig öltönyben falat bonthasson, s őszinte levelezésbe kezd az ominózus cukorka automata - cég egyik helpdeskesével. 


Jean-Marc Vallée filmje sok hasonlóságot mutat Alexander Payne 2002-es kiváló Schmidt története c. keserédes vígdrámájával. Bár nem olyan ’kritikus’, mégis hasonlóan szenzitív és érzékeny…
Jake Gyllenhaal „múlt-rombolása”, azaz sajátságos „gyász-filmje” különleges „trip”, mely fontos kérdéseket feszeget, s egészen merész módon – rendkívül szarkasztikusan - világít rá az emberi kicsinyességre és az élet – sajnálatos – hiábavalóságára.


A forgatókönyv hanyagolva minden nemű sziruposságot, a közhelyeket rendre elkerülve jut el A-ból B-be. Bryan Sipe szkriptje még a film „leghétköznapibb” szituációiban is képes meglepetéssel szolgálni; a Demolition fordulatai szokatlanok és zavarba ejtőek.  


A film fekete humora kiváltképp szimpatikus! Helyenként rettentően nyers és borzasztóan „szókimondó”, mégsem modortalan…
Gyllenhaal pedig mindent visz! Eddigi pályája egyik legzseniálisabb alakítását produkálja: szuggesztív, laza, magával ragadó és a fenébe is, kurvára szimpatikus, ahogy kalapáccsal agyonvágja az IKEA katalógusból „összerakott” hiper-szuper „puzzle-kérót”.  


Társadalomkritika, fanyar humor, önelemzés, és rendhagyó drámaiság. Ezt nyújtja a Demolition! …ha nem is a legmagasabb szinteken, de rendkívül stílusosan és emlékezetesen!
Ha valami „másra” vágysz…

80%

2 megjegyzés:

  1. "nem" "kell" "folyton" "idézőjelbe" "raknod" "magadat", "mert" "anélkül" "is" "lehet" "érteni"
    nekem az időmúlatós, "táncolunk az utcán és mindenki hülyének néz"-jelenet (na ide pl. klasszul elfér az idézőjel) egy kicsit erőltetett volna, de különben nézhető, ha nem is kerül fel a legek polcra.

    VálaszTörlés
  2. haha :) oké Steffie, idézőjelbe raktam magam. ;) Egyetértünk, nekünk bejött a hangulata a filmnek, illetve az üzenete, ugyanakkor ott a pont, klasszikus minden bizonnyal nem lesz! Köszi a kommentet! :)

    VálaszTörlés