Guy Ritchie-nek még az Artúr-mondakört
is sikerült teljes mértékben „gájricsisre”
formálnia. Hogy ez örvendetes – e vagy sem, ízlés dolga, de tény, hogy ez a történet
simán elbír némi kis improvizációt és „hozzá-mellé
költést”. Kérdés, hogy mennyire volt szükség a sztorit ily módon kiforgatni,
s modern felfogású lovag fantasy-t
kreálni belőle – tekergő szkíta óriás sárkánykígyóval meg természetfeletti képességgel
rendelkező mágusokkal.
Mi magunk jobban örültünk volna,
ha Ritchie nem rugaszkodik el ennyire
az anyaföldtől, érzésünk szerint ugyanis a King
Arthur akkor működik a legjobban, amikor a kalandfilmes, konvencionálisabb oldalát
mutatja.
A brit kult-direktor azonban
ezúttal sem bírt a vérével: ismét ingoványos terepre merészkedett. Ez az „agyonszídzsiájolt” fantasy-miliő azonban
érezhetően nem az ő közege.
Ambivalens az összkép, mert Artúr – azaz Charlie Hunnam - Robin Hood-karaktere
működik, klasszak az akciójelenetek, és tulajdonképpen ritmusos a film, a CGI-al durván megtunningolt szcénák azonban
nem mindig illeszkednek patentül a cselekményhez, s picit töredezetté is teszik
az alkotást.
Jude Law roppantul teátrális, de félelmetes, ellentmondást nem tűrő
gonosz – jó választásnak bizonyult. Artúr
galeriében pedig visszaköszönnek azok a tipikus „gájricsis” gangsta-karakterek is, akik miatt annyira komáztuk még a
Ravasz, az agy… idején az angol
rendezőt.
S noha alapvetően egy
tisztességes, profin összerakott mozi született – korrekt iparos munka (?) -, azért
mégsem lehetünk maximálisan elégedettek. Az a fajta katartikus élmény elmarad,
amit egy ilyen jellegű nagy ívű történettől várna, elvárna az ember…
65%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése