2017. szeptember 17., vasárnap

Nyomd, Bébi, nyomd! - Baby Driver


Nem beszélt mellé Edgar Wright, amikor azt mondta, hogy az olyan klasszikusok inspirálták a Baby Drivert, mint a Gengszterek sofőrje, a Francia kapcsolat, és a Száguldás a semmibe.
A film derekán elővezetett, rendkívül feszült és izgalmas, tűpontosan szerkesztett utcai lövöldözés meg egyértelműen Michael Mann Szemtől szembenje előtt tiszteleg. Az angol direktor pedig van annyira tehetséges és stílusos, hogy nem pusztán reprodukál - már ami a szcénát illeti -, hanem egy egészen ötletes, parádés hommage-et vezet elő. 


A Baby Driver a már említett klasszikusok legelemibb összetevőiből áll össze, a tök egyedi fűszerezéssel, Wright sajátos, laza stílusával azonban egy valódi kis csemege került az asztalra! 


A direktor már korábban is bizonyította, hogy nem csak a humor területén mozog otthonosan, de a vizualitás is nagy erőssége. Amellett, hogy történetmesélőként is páratlan. 


A magányos hős, Baby borzasztóan érdekes és izgalmas karakter. Utalásokat – flashbackek formájában - kapunk ugyan a múltjára, Wright azonban végig a „misztikus elérhetetlenségben” tartja szereplőjét, nem engedi a nézőt a kulisszák mögé. De hát így működik a színház kérem, nem szükséges minden titokról kötelezően lerántani a leplet! 


És a zene! A rendező azt is különlegesen, bravúrosan használja! Ansel Elgort musical-szerűre komponált szcénái a maguk lazaságával helyenként simán rátromfolnak az utóbbi évek legnagyobb zenés film szenzációjára, a La La Land-re. 


És hogy miként egyeztethető össze az akció, a heist, a komédia, a muzsika, és a szerelem? Járj utána, nem fogod megbánni! 


A Baby Driver az utóbbi évek egyik legfasszántosabb, legszerethetőbb, legunikálisabb szórakoztató mozija! Nem hibátlan, a karakterrajzok lehettek volna valamelyest pregnánsabbak, de az biztos, hogy sokan próbálják majd másolni a film egyedi stílusát a jövőben! Fel van adva a lecke!

90%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése