A Netflix fenekestül forgatta fel
alig 5 esztendő alatt a mozgóképes ipart. A világ talán legismertebb filmes
streaming szolgáltatója ki is vívta a konkurens stúdiók ellenszenvét, hisz
saját gyártású sorozatai és egész estés játékfilmjei egyre nagyobb
népszerűségnek örvendenek. Nem beszélve arról, hogy az utóbbi időben egyre több
A-listás művész vállal szerepet a Netflix által forgalmazott produkciókban,
melyek a mozikat messzire kerülik, s szinte csak és kizárólag az interneten érhetőek el.
De ami felhasználói részről a
legizgalmasabb az egészben: a Netflix bátran bevállal olyan projekteket is,
amelyeket a biztonsági játékot játszó és preferáló nagy filmstúdiók élből
elutasítanak.
Nyilván lehet pro-kontra érveket
felsorolni, s az is igaz, hogy a film eredeti „otthona” a moziterem, mégsem
lehet figyelmen kívül hagyni a digitális kor által támasztott igényeket és
követelményeket.
És a helyzet az, hogy a Netflix
kiváló abban, amit csinál! Remekül alkalmazkodik, és termékei színvonalára sem
lehet igazán panasz.
A nagy dobás a cég részéről ugyan
még várat magára – talán majd most, Cuarón Roma-ja fogja megtörni a jeget! -,
de tény, hogy egy csomó friss és ötletes filmterv vándorolt volna a kukába, ha
nincs a Netflix.
És akkor a hosszas felvezető után
térjünk rá az első filmes Jeremy Rush mozijára, ami nagyszerűen illik - az
imént taglalt okok miatt - a Netflix profiljába. Ha a streaming szolgáltató
ugyanis nem állt volna a projekt mögé, tuti nem kerülhetett volna képernyőre a
Wheelman.
Rush kvázi egyszemélyes kamara
thrillerében a többnyire mellékkaraktereket megformáló, ugyanakkor kellően
karizmatikus Frank Grillo-ra osztották a főszerepet. Igen jó érzékkel! A pali
láthatóan élvezi, hogy végre ő lehet a középpontban és csak rá fókuszál a kamera!
Az alig 80 perces történet pörög, ahogy illik, s végig képes fenntartani a
figyelmet. Még akkor is, ha a nagyon ígéretes első félidő után picit
ellaposodik a cselekmény, és a zárás sem visz be akkora gyomrost, mint várnánk.
Ettől függetlenül működik a
koncepció, miszerint szűk másfél órán keresztül furikázunk egy autóba zárva Grillo-val,
miközben a „westend guy”-ok módszeresen és akkurátusan próbálnak „minket”
levadászni.
A kocsi csomagtartójában 230 ezer
dollár lapul, nyilván az sem elhanyagolható tényező, de az is hamar kiderül,
hogy a történet azért szövevényesebb annál, hogy csak és kizárólag a pénz
legyen az egyedüli mozgatórugója.
Láttunk már ilyet, vagy
legalábbis valami hasonlót, emlékezzünk csak Steven Knight kiváló 2013-as Locke
c. kamara-drámájára, amelyben Tom Hardy ült a volán mögé, s akárcsak most Frank
Grillo esetében, az ő telefonbeszélgetései is tudtak annyira érdekesek és
feszültek lenni, hogy lazán megtöltötték tartalommal a másfél órás játékidőt!
Apa kocsit hajt!
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése