Ha a BlacKkKlansman nem is az év
legimpozánsabb mozija – bár kétségkívül ott a helye 2018 legjobbjai között -, egyértelműen
az idei felhozatal legelképesztőbb sztorijával bír.
Történt ugyanis, hogy a ’70-es
években egy bizonyos Ron Stallworth nevezetű fekete nyomozó bekúszott a
Ku-Klux-Klan legfelsőbb köreibe – méghozzá egészen hihetetlen módon. Stallworth
és társa, az egyébként zsidó származású Flip Zimmerman lazán hülyét csináltak a
csuklyás szervezetből. Valami szédületes bátorsággal játszották ki a Colorado
Springs-i rasszista brigádot. De nem csak őket, a KKK vezérét, David Duke-ot is
pofátlan módon átverték.
A képlet a következő volt:
Stallworth telefonon kommunikált a csuklyásokkal – színesbőrűként a fizikai
kontaktus aligha lett volna kivitelezhető -, Zimmerman pedig a személyes kapcsolatot
tartotta a radikális szekta tagjaival, kvázi Stallworth-t alakítva.
John David Washington
szenzációsan bontakozik ki Spike Lee mesteri irányítása alatt. Adam Driverrel
nagyszerű duót alkotnak. S noha Washington eredendően a Birkanyírás jellegű
bugyuta feka komédiák tipikus karaktere – vicces afro-frizurával és öltözékkel –
mégsem billen át, képes drámát (is) integrálni a történetbe, ha épp azt kívánja az adott jelenet.
A fekete sztárrendező hosszú idő
után ismét régi kirobbanó formáját mutatja.
A Csuklyásokból gyaníthatóan nem
lesz Spike Lee – klasszikus, egy jó féle kis kultmozi státusz viszont lazán
kinéz neki. Hisz Lee ugyanolyan bevállalós, pofátlan és kompromisszummentes,
mint fénykorában.
Nem száraz történetmesélés folyik,
sokkal inkább színvonalas, egyéni hangvételű szórakoztatás! A BlacKkKlansman
simán az év egyik legjobb komédiája (is), amellett, hogy izgalmas pillanatokkal
is szolgál. Úgy, hogy közben Lee a történet komolyságáról sem feledkezik meg.
Ironikus – önironikus -,
önreflexív a narratíva.
Lee egyszerre csinál hülyét a
szekta tagok szűklátókörű, ostoba redneckségéből, s a túltolt fekete-öntudatból
– a „tesózásból” meg a black powerből -, miközben egyértelműen a „say no to
racism” ideológiája mellett teszi le a voksát.
Azzal együtt, hogy a film
szórakoztató, humoros és érdekfeszítő, kellően gondolatébresztő is. A Spike Lee
– féle stílusjegyek fel-felbukkannak. Az ominózus jelenet, Kwame Ture beszéde
pl. – a felvillanó színesbőrű arcokkal - kifejezetten álleesősre
sikeredett.
Ahogy a filmet záró 2017-ből
importált képkockák is odavágnak. Egy pillanatra sem fordul meg a fejünkben,
hogy a rendező holmi olcsó hatásvadászat céljából szerkesztette volna be őket a
filmjébe…
Bravúros!
85%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése