2019. március 19., kedd

Creed II.


A Creed óriási meglepetésre olyan folytatása lett a Rocky szériának, ami gond nélkül megáll a lábán a ringben – nem szorul támogatásra -, s a kultikus sorozat méltó franchise-gyermeke is egyben.
Szó szerint, hisz Rocky Balboa edzővé avanzsált, s egykori vetélytársa (Apollo Creed) sarjának (Adonis Creed) trénereként lép ismét a szorítóba. Az írók ügyesen fűzték tovább a történetet, nem bicsaklott meg a Rocky-sztori, Michael B. Jordannal pedig egy fess, karizmatikus főszereplőt is kapott a Creed.


Az előző rész, az Apollo fia alcímet viselő etap 2016-ban óriásit menetelt, Sly-t még Oscarra is jelölték az alakításáért – egyébként tök megérdemelten -, s számos év végi listán ott virított a film az esztendő legjobbjai között.
Nos a szimplán csak Creed 2-re keresztelt új epizód ott folytatja, ahol az előző abba hagyta. Igaz, Ryan Coogler rendező most inkább háttérbe vonult, és csak írói kreditet vásárolt magának, a direktori stafétát pedig a kevésbé tapasztalt Steven Caple Jr.-nak adta át. Aki egyébként derekasan megbirkózott a feladattal, azzal együtt, hogy azért érezni, hogy fajsúlyos meló volt ez neki, s sok esetben inkább a biztosra ment a bevállalósabb megoldások helyett.


Egyébként is süt egyfajta biztonsági játék a Creed 2-ből, ami a komfortot kultiváló, konformista nézőknek jól fog esni, annak viszont, aki egy kirobbanó erejű sportfilmre vágyik, kevésbé fogja elnyerni a tetszését. Nincs azzal baj egyébként, ha az események a megszokott mederben zajlanak. Csak hogy itt inkább csak úgy csordogálnak, s valóban nagyon, de nagyon kiszámítható a cselekmény.
Amellett, hogy Sylvester Stallone és Adonis Creed felkészülését a szokásos nagy ütközetre ismét öröm nézni. A bunyó megint csak odavág, Adonis nem csak ad, kap is, minden ökölcsapás rendkívül valóságosan hat. S ha kell a vér is csordogál, szakadnak fel a szemhéjak, törnek az orrcsontok.


Az ellenség ezúttal nem más, mint Dolph Lundgren alias Ivan Drago – Rocky egykori ellenfele -, illetve annak fia, Viktor Drago, a legyőzhetetlen ukrán óriás. Akit egyébiránt a 28 éves román profi bokszoló, Florian Munteanu kelt életre. No persze nem kérdés, ha Munteanu-t és Michael B. Jordant összeeresztenénk a ringben, ki kerülne ki győztesként, de ugye nem árulunk el óriási titkot azzal, hogy Rocky-filmben, bocs Creed-moziban, nincs az az Isten, hogy egy kelet-európai öklöző diadalmaskodjon egy amerikai felett.
És hát – ehhez kapcsolódva – azzal sem mondunk semmi újat, ha azt mondjuk, maga a Creed 2 sem mond semmi újat a témával – jelesül a bokszfilm alzsánerével – kapcsolatban.
A srácok tálcán kínálják – egyébként kifejezetten gusztusosan - a sok közhelyes életbölcsességet, és a klasszikus sportfilm frázisokat is óramű pontossággal szállítja a film.


Azért nem rossz ez, sőt, mondhatni méltó párja az első felvonásnak, de meg kell hagyni: bátortalanabb nála, s nem is annyira ambiciózus.
Aki azonban bírja a Rocky-filmeket, s a Creed első felvonásával sem ápolt rossz viszonyt, annak ez az új rész is be fog jönni!

70%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése