Szóval ez tényleg mind igaz?
Volt Norvégiában egy metal
zenekar – bocs, black metal – a ’90-es évek elején, amelynek az első énekese –
bocs, hörgő-károgógépe –, a beszédes művésznevű ’Dead’, rendszeresen vagdosta
magát a zenekar koncertjein, majd végül odáig süllyedt az apátiában, hogy a
zenekar próbatermében módszeresen felvágta az ereit, elmetszette a torkát, s
mivel nem volt teljesen hathatós a művelet, ezért még – biztos, ami biztos
alapon -, egy vadászpuskával is jól fejbe lőtte magát.
Amikor a banda gitárosa rátalált „barátja”
vérbe fagyott holttestére, ahelyett, hogy kétségbeesésében hívta volna a
jardot, elugrott a közeli vegyes boltba, vett egy egyszerhasználatos fényképezőgépet,
és fotókat készített társa hullájáról, s a felvételek egyikét aztán alternatív
albumborítónak használta a banda kultikus lemezéhez.
S ez még mind nem elég, a Mayhem,
mert hogy így nevezik a black metal legendás zenekarát, valamint a köré
szerveződött csoportosulás – „inner circle” - csak tovább tetézte a bajokat. Az
öngyilkos énekes körüli cécónak köszönhetően underground berkekben egyre csak
nőtt a Mayhem ázsiója, amelyet a csapat vezére Euronymous tudatosan fordított
zenekara javára. No persze az alig 20 éves – egyébként kiegyensúlyozott polgári
családból származó - főhősök kellően bomlott agyúak is voltak. Euronymous –
azaz Oystein Aarseth - pl. kishitlerként, ellenszenves oligarchaként igyekezett
kézben tartani a black metal szcénát. Amelynek zavaros elitista ideológiája –
mely összefonódott bizonyos neonáci és okkultista nézetekkel – természetesen hasonlóan
zavart és pszicho arcokat vonzott magához. Így társult az Oslo-i galerihez a
Bergenből származó Kristian – későbbiekben „Varg” – Vikernes, aki egyszemélyes
zenekarával, a Burzummal hívta fel magára Euronymous figyelmét.
Az, hogy mennyire
elhivatottak voltak a csávók a szcéna iránt, mi sem bizonyítja jobban, hogy a
Burzum pl. sosem adott koncertet, Vikernes szerint ugyanis az élő megnyilatkozás
időpocsékolás, s amúgy sem kíván a zene show biznisz részében szerepet vállalni.
Nos, Vikernes még Euronymousnál
is elvetemültebb volt, s a két kora 20-as éveiben járó fiatal sportot űzött az
extrémitásból. Ha az ember beleássa magát a történésekbe – kiváló dokumentumfilmek
készültek a történtekről -, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy Vikernes volt az
agy, még úgyis, hogy egyértelmű: a fickó pszichopata, mégpedig a szó „Hannibal
Lecter”-i értelmében. Okos, kiváló szónok, igazi manipulátor. Aki olyan
meggyőződéssel képes tálalni mondandóját, hogy még az erősen szkeptikus –
szembenálló - kétkedései is meginognak.
Érkezése után tehát lehengerlő
személyiségének köszönhetően Vikernes viszonylag hamar átvette az Oslo-i csoportosulás fölötti hatalmat, s Európa
szerte hírhedt templom gyújtogatásai igazi legendává emelték követői körében.
Végül az események tragédiába torkolltak: Euronymous és Varg kezdeti barátsága
ellenségeskedésbe váltott, mely aztán odáig vezetett, hogy egy kiadói szerződés
körüli vita folytán Vikernes és Euronymous egymásnak estek. Varg végül 23 késszúrással
hidegvérrel kivégezte egykori barátját. A fickó a mai napig azt állítja, tette csupán
önvédelem volt. No de 23 késszúrás, kérem…
A gyilkost 1994-ben a Norvégiában
kiszabható legmagasabb börtönbüntetésre, 21 év fegyházban letöltendő
szabadságvesztésre ítélte a bíróság. Az ítélethirdetés közben Vikernes egy
röpke félmosollyal nyugtázta a döntést, s azóta sem igen tudta senki
kimozdítani elitista attitűdjéből. A faszit végül 2009-ben helyezték
feltételesen szabadlábra, azóta egy francia erdőben él családjával, s
videó blogjaiban terjeszti bomlott agyú ideológiáját, amely egyszerre áll
szemben a kereszténységgel, egyszerre élteti az ősi pogány kultúrát, s
mindeközben erősen – vállaltan - fasisztoid is.
Nos, mindez valóban igaz!
Noha a film a „based on truth,
lies, and what actually happened” állítással kezd.
Jonas Akerlund mozija ugyanakkor
már a gyártási folyamat közben kicsapta a biztosítékot a színtér és az
érintettek körében. Egyrészt a hithű black metálosok okádnak a szcéna
elkorcsosulásától és mainstreambe való beemelésétől, másrészt a film alapját
egy ’98-ban megjelent hasonló című sikerhajhász, finoman szólva sem autentikus
könyv szolgáltatta, amelyért nem igazán rajongtak a Mayhem máig élő tagjai. Sem
a szcéna jeles képviselői. Mert hogy szerintük csordultig van csúsztatásokkal.
Sajnos Akerlund filmje, ahogy azt
Vikernesék előre vizionálták, valóban nem lett igazán jó. És nem azért mert valótlanságokon
alapszik. Ettől még lehetne koherens és összeszedett, mint játékfilm.
A probléma az, hogy zavaróan felszínes, mind a karakterábrázolás,
mind pedig a történetmesélés terén. Mindez az avatatlan nézőnek is viszonylag
hamar feltűnik.
Aki nincs képben a Mayhem-sztorival, nehezebb dolga lesz befogadni a látottakat. És nem a véres, nyers, már-már horrorisztikus jelenetek miatt. Hanem mert Akerlund össze-vissza csapong. Egy csomó fontos momentumot kihagy, vagy szimplán jelentéktelenné degradál, hogy aztán a nagyközönség számára is érthető és közérthető fináléban kulminálhasson a sztori. Épp a karakterek összetettségét felejtette el ábrázolni, azt a komplexitást, és kimért, hideg-rideg attitűdöt, ami Vikernes figuráját egyébként olyannyira izgalmassá és hátborzongatóvá teszi.
Aki nincs képben a Mayhem-sztorival, nehezebb dolga lesz befogadni a látottakat. És nem a véres, nyers, már-már horrorisztikus jelenetek miatt. Hanem mert Akerlund össze-vissza csapong. Egy csomó fontos momentumot kihagy, vagy szimplán jelentéktelenné degradál, hogy aztán a nagyközönség számára is érthető és közérthető fináléban kulminálhasson a sztori. Épp a karakterek összetettségét felejtette el ábrázolni, azt a komplexitást, és kimért, hideg-rideg attitűdöt, ami Vikernes figuráját egyébként olyannyira izgalmassá és hátborzongatóvá teszi.
Nem beszélve arról, hogy a szcéna,
illetőleg a black metal ideológiáját/filozófiáját sem sikerül kiveséznie,
elemeznie. Pedig ez a sztori aztán tényleg a vászonra kívánkozott!
Akerlund azonban Vikernes karakterét
totálisan leegyszerűsíti (Emory Cohen rendesen túl is játssza a szerepet),
Euronymous-t pedig kvázi áldozati bárányként állítja be. Oké, nem voltunk ott,
Vikernes eszement mondókájára meg hogyan is alapozhatnánk, de ide a rozsdás bökőt,
hogy az Akerlund által vázoltak köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.
Rory Culkin egyébiránt egészen
okés alakítást nyújt Euronymous szerepében, s a film képi világa is rendben van. És az
is a Lords of Chaos javára írható, hogy nem nagyon finomkodik: az erőszak explicit
ábrázolása meglehetősen húsbavágóra sikeredett.
De egy ilyen sötét történet
esetében ez a minimum. Sajnos a kliprendezőként elhíresült Jonas Akerlund – aki
egyébként maga is kötődik a black metál szcénához, hisz „civilben” a Bathory
zenekar dobosa – pont a történet velejét száműzte művéből. Oké, van itt
egy csomó vér, gyilkosság, öngyilkosság, meg templomgyújtogatás, de mégsem fagy
belénk a szar a látottaktól.
A késszúrások és a kegyetlen
döfések ugyan fájnak, az eseménysor mégsem tud igazán hatással lenni ránk.
A részben Budapesten forgatott
mozi még épp nézhető filmecske, aki azonban jobban beleásná magát ebbe az
elképesztően bizarr történetbe, inkább olvasson utána, vagy nézzen meg pár
dokut – akad egy-két egészen remek anyag a témában!
60%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése