Sötét elmék - The Darkest Minds

Hollywood még mindig hisz a young-adult mozikban. (?) No annyira azért már nem, hisz a gyártó 20th Century Fox csupán kicsit több mint 30 millió dollárt volt hajlandó áldozni a Sötét elmékre, amely kinti mércével mérve, s a cég erős rentabilitásához viszonyítva is igen szerény büdzsé.

Nos, a helyzet az, hogy mindez meg is látszik a filmen. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy a gyatra külcsín, és a béna CGI mellett maga a történet sem működik. Az alap természetesen ismét egy kinti young-adult könyvsiker volt, és még azt is el tudjuk képzelni, hogy ez a szedett-vedett történet olvasva sokkal hangulatosabb, mint a vásznon. De az van, hogy összességében még annyi ötlet sem szorult ebbe a sztoriba, mint a legutolsó, bénázós Maze Runner etapba.

Szóval tök fantáziátlan az egész, ráadásul nagyjából ugyanezt a sémát már láttuk sokkal jobban, sokkal erőteljesebben elővezetve. Emlékezzünk csak a 2016-os, bátor és bevállalós Kiéhezettekre, mely szerintünk mind a mai napig a young-adult disztópiák legjobbika.

A Sötét elmék nem tud mit kezdeni a drámai elemekkel, az akciókat kilúgozott formában prezentálja, feszültséget nyomokban sem tartalmaz, és az erőltetett romantikus szál is abszolút melléfogásnak bizonyul – két totálisan össze nem illő gyerekszereplő szerelmét erőlteti a film bő egy órán keresztül. 

Úgy fest, hogy a young-adult alzsáner végérvényesen kiüresedett ezzel a legújabb „fejezettel”. A Sötét elmék pedig azt is bizonyítja, hogy már érdeklődés sem igazán mutatkozik az ilyen jellegű filmek iránt, hisz a projekt orbitális anyagi bukta világszerte. Még a csekély ráfordított összeget sem tudta visszatermelni…

35%

https://www.imdb.com/title/tt4073790/

Instant dohány - Snabba cash

Mielőtt átigazolt volna Hollywoodba, s az álomgyár biztos kezű, de – egyelőre még – nem túl kimagasló rendezőinek egyikévé avanzsált volna, a svéd származású Daniel Espinosa (Védhetetlen; A 44. gyermek; Élet) hazai pályán, többségében skandináv színművészekkel készítette el azóta már kult moziként emlegetett Instant dohány c. filmjét.

Jens Lapidus könyve biztos alap. A fiatal svéd jogász, aki kezdetben védőügyvédként szerzett magának nevet Stockholmban, első kézből szállítja szövevényes maffia történetét. Regényét Európa szerte keblére ölelte a kritika – és főként az olvasóközönség.

Noha Espinosa értő kezekkel nyúlt az alapanyaghoz, s kétségkívül egy tempós gengsztermozit forgatott, azért nem lett tökéletes az adaptáció. Kicsit túlzsúfolt, túl sűrű a film, ennek levét pedig főként a karakterek isszák meg.

3 ambiciózus, feltörekvő gengszter/gengszterpalánta áll a középpontban.

A jóképű JW egyetemi tanulmányainak költségeit igyekszik egy kis „mellékessel” kiegészíteni. A jólfésült skandináv olyan elszántan és állhatatosan fusizik, hogy közben egyre feljebb küzdi magát a bűn ranglétráján, s hamarosan a helyi maffia drogügyleteinek kellős közepében találja magát. A fiatal srác az ügyletei során kerül kapcsolatba Jorge-val, a börtönből nemrégiben szabadult – bocs, megszökött - piti latino drogdílerrel, valamint Mrado-val a szerb kartell keménykötésű verőemberével.

Sajnos Espinosa-nak nincs ideje megfelelően kibontani a karaktereket. Cserébe viszont kitűnő tempót diktál. Filmje a kortárs francia bűnfilmek szellemiségében fogant, így aki csípte pl. Jacques Audiard Prófétáját, az vélhetően nem fog csalódni.
Jóllehet, a Snabba cash az imént említett nagyszerű börtönfilm felvizezett verziója. Nem annyira mély, nem annyira arcul csapós, de lazán ott a helye az európai gengsztermozik elitjében.

A későbbiekben Hollywood-i karriert befutó Joel Kinnaman (Robotzsaru; Éjszakai hajsza; Suicide Squad) kiváló a csóró egyetemista playboy szerepében. JW minden vágya, hogy a felső tízezer megbecsült tagjává váljon, s ezért szinte bármire hajlandó.

A Snabba cash a már sokszor említett szentenciákon kívül nem képes újsütetű konzekvenciákkal szolgálni: tipikus felemelkedés-bukás történet ez, annak minden kliséjével együtt. S dacára annak, hogy európai alkotással van dolgunk - a közeg, a tálalás vitathatatlanul a „miénk” -, Espinosa narratívája az amerikai gengszterfilmek cselekményvezetését és hangulatát idézi.  

Összességében viszont jól összerakott mozi, Kinnemann emlékezetes, pontos alakításával.

70%

https://www.imdb.com/title/tt1291652/ 

A megtisztulás éjszakája: A sziget - The First Purge

Mindent elárul a The Purge – franchise újbóli irányáról, hogy a kiötlő James DeMonaco már csak a forgatókönyvírást vállalta be a negyedik részre, a rendezői széket udvariasan átadta a nálánál  tapasztalatlanabb Gerard McMurraynek. Eddigi munkái alapján McMurray akár jó választásnak is bizonyulhatott volna – a fekete író-producer-színész-rendező jegyzi pl. a nagyszerű Fruitvale Stationt -, a The Purge-széria azonban, így a negyedik felvonásra végérvényesen elveszítette mind a motivációját, mind pedig a frissességét.

No persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy DeMonaco a nagyszerű alapötletet – van egy éjszaka az évben, amikor mindenki büntetlenül, kedvére gyilkolászhat, törhet, zúzhat, baltát vághat a zsarnok főni kobakjába – 3 részen keresztül sikertelenül próbálkozott kibontani.

Egy üsd, vágd, nem apád, vérgőzös akció-horror szintjén megragadva, az egyébként szórakoztató b-kategória keretei között tartotta mindvégig – tudatosan, vagy nem (?) - az alapszitut.

Már a 2016-os „Election year” alcímen futó harmadik etap is picit gyenguszra sikeredett, de a mostani The First Purge minden eddigi epizódot alul múl színvonalában.

Már nyoma sincs az első két rész feszültségének, elmebeteg, egyedi freak-showjának.

McMurray sajnos még azt sem érti/érzi, amit DeMonaco.

Totál érdektelen, izgalommentes hadd el hadd ez a mostani, mely az Alapító Atyák korai időszakának krónikája. 

Feka gengszterek tizedelik egymást Staten Island kietlen utcáin a legeslegelső „irtás” éjszakáján. Az akciók azonban esetlegesek, a sztori ultra gyenge, s a karakterek sem túl szimpatikusak. Szóval tök mindegy, hogy épp kinek a fejébe áll bele a már említett balta, hisz nincs kiért izgulni.

Egy szó, mint száz: a The First Purge nem rendelkezik még azzal az esetlen bájjal sem, amellyel a DeMonaco-féle epizódok azért el-ellavíroztak.

40%

https://www.imdb.com/title/tt6133466/   

Mandy - A bosszú kultusza - Mandy

Nos, nem mernénk rá mérget venni, hogy a Mandy minden egyes rétegét sikerült lehámoznunk, s hogy Panos Cosmatos – a kult rendező George P. Cosmatos fia - látomásos horror-víziójának minden elemét sikeresen dekódoltuk, de a film, a maga furcsán zavarba ejtő módján képes volt minket a hatalmába keríteni.

Az erdőszéli házban, idilli körülmények között élő férfit és szerelmét (valamiféle ördögi, földöntúli teremtmények hathatós közreműködésével) elragadja egy egytől egyig őrültekből álló fanatizált szekta. A férfi megkötözve, megkínozva nézi végig, ahogy asszonyát, Mandyt elevenen elégetik. Eztán mi más következhetne, mint hogy a férfi bosszút esküszik, s eszelős módjára ront neki a szektatagoknak - s a bizonyos földöntúli pokolszerzeteknek -, hogy elégtételt vegyen. Nyílpuskával, és egy saját maga által kovácsolt dárdaszerű szúróeszközzel.

Volt már szerencsénk az imént vázolt bosszúfilmes alapszituációhoz, de az, ahogy Panos Cosmatos mindezt prezentálja, s a vászonra viszi, eddig még sosem tapasztalt élmény, sosem látott mozgóképes vízió. Épp ezért, ennek következményeként nagyon kevesen fogják tudni befogadni a Mandy keserves, rideg, álomszerű képsorait és szokatlan hangulatát. 

Már a film első fele, a maga levitatív képsoraival is kellően egzaltált – annak ellenére, hogy a történet szinte elviselhetetlenül lassan, és komótosan bontakozik ki. A Stephen King Álomdoktorából megelevenedett szekta tagjainak megjelenésével aztán – az addig látottakhoz képest – felpörög a cselekmény. 

Kohézió igazán nincs, vagy csak nagyon kevés az eztán következő események/képsorok között. A történet második, vérgőzős, gore-al átitatott részében a ’80-as évek vhs-trash filmjeinek szellemisége köszön vissza, ugyanakkor Cosmatos itt is marad konzekvensen a drog tripes hangulatban.

A brutális képsorokat groteszk megnyilvánulásokkal, „kiszólásokkal” oldja a rendező, elbizonytalanítva a nézőt: ez most akkor egy hatalmas blöff, vagy tök komoly? A film szimbólumai is szinte értelmezhetetlenek. Mintha minden az egyébként elképesztően látványosra komponált vizualitás oltárán áldozna. Ez tehát, a képi világ mindenképp velünk marad a Mandy-ből. Meg Nic Cage eszelős tekintete és egyébiránt zseniális, zsigeri játéka.

David Lynch álmodott vászonra korábban hasonló színekben úszó-pompázó, hasonlóan „lebegős”, már-már öncélú mozikat. Cosmatos filmje sem mondható semmiképp közönség – vagy nézőbarátnak. Pláne, hogy esetenként – nem, nem a brutalitás és a vérözön, sokkal inkább a „borultsága” miatt – a nézhetetlenség határait súrolja.

Cosmatos célirányosan olyan filmet forgatott, ami tesz a konvenciókra, ami a lehető leghatékonyabb módon teszi próbára a néző türelmét. Valódi anti-mozi ez kérem. Annak minden „pozitívumával”, és negatívumával együtt. Szeretni nem nagyon lehet - hisz nem az ilyen filmeket szokás szeretni. 

S hogy a Mandy-ből lesz-e kultfilm? Majd az idő eldönti. Vélhetően – tartalma és témája miatt – viszonylag kevesekhez fog eljutni, így esélyes a státusz. Ama szűk réteg körében legalábbis mindenképp.

Bárhogy is alakuljon, a „2018-as év legkülönösebb mozija” titulust bizton odaítélhetjük neki!

Íme hát a brutalitás esztétikuma és pszichedeliája!

75%

https://www.imdb.com/title/tt6998518/ 

I Kill Giants

A dán származású Anders Walternek nehéz dolga volt. Egyrészt 2014-ben Oscart nyert Helium c. kisfilmjével, másrészt ott van ugye J.A. Bayona 2016-os, az I kill giants-hez hasonló alapokon nyugvó érzelemgazdag, zseniális Szólít a szörnye. Mindez nagy terhet rótt/róhatott az első nagyjátékfilmjét jegyző rendezőre.

A direktoron azonban mégsem érződik a görcsös bizonyítási vágy. Ő „csupán” klasszul, sallangmentesen adaptálta Joe Kelly és JM Ken 2008-as kult képregényét, az I kill giants-et, amely egy Barbara nevű óriásvadász kislányról szól.

Mindez elég „marvelesen” hangzik, pedig ez egy nagyon is földhöz ragadott történet!

Már a film elején sejteni lehet, hogy a nyuszifüles satyóban óriásokról fantáziáló kislány valami megrendítő, feldolgozhatatlan tragédia/trauma mázsás súlyát cipeli a lelkében. És nagyjából a probléma gyökere is ismeretes (lehet), pláne, ha láttuk az imént már említett „testvérfilmet”, a Szólít a szörnyet. 

Az viszont, ahogyan Anders Walters végig vezet minket és a szereplőit a történeten, igazán nagy trip, éteri élmény! Még akkor is, ha nagyjából tudjuk, hogy mire megy ki a játék, s onnantól fogva, hogy Barbara újdonsült brit barátnője, Sarah fényt derít a titokra, picit elveszíti a film a varázsát.

Walter ráadásul valamennyire túl is csordul a sztori utolsó harmadában. Kompromisszumok ezek, vagy elsőfilmes mellényúlások? A jó ég tudja, mindenesetre – a mi értékrendünk szerint - bocsánatos bűnnek számítanak. 

Az I kill giants így is, hibái ellenére is rendhagyó mozi! Nem beszél mellé, pontosan fogalmaz, és ami a legfőbb erénye, a szívhez szól! Nem nyálas, nem gejl: „csupán” őszinte és nyílt!

A film ügyesen, már-már bravúrosan használja a fantasy elemeket. Nincs szemfényvesztés, csak hatásos, kifejező szimbólumok, amelyek Barbara lelki vívódását hivatottak még érzékletesebbé tenni.

A konzekvencia persze sokszor látott-hallott. Mégis egy szép ívű filmmel és történettel van dolgunk. Amely nem olyan mély, és gyomorba vágó, mint Bayona két évvel ezelőtti alkotása, de ott a helye a gyerekkor traumáiról szóló, fantasy köntösbe bújtatott klasszikusok mellett.

75%

https://www.imdb.com/title/tt4547194/

Meg - Az őscápa - The Meg

Renny Harlin már megcsinálta ezt közel 20 éve. Abban a filmben (Háborgó mélység) is volt sok vérszomjas emberevő cápa, vicces feka (LL Cool J), meg Thomas Jane személyében egy aktuális Jason Statham.

Ja, és az a mozi is erősen trash-szagú volt! És a maga nemében az is működött!

Most az van, hogy őscápák – ún. megalodonok - törnek az óceán legeslegmélyéről a felszínre, s kezdik el tizedelni a kínai partokon hesszelő túristákat, illetve legfőképp a partoktól 200 km-re „táborozó” tudósokból, szakemberekből, kutatókból álló tengerbiológus csapat tagjait. És hát természetesen csak egy legény van talpon a vidéken, a fogai közül bizonyos időközönte „frappáns” egysorosokat kipréselő Jason Statham!

A Meg nem lett olyan orbitális nagy trash mozi, mint a Sharknado, de simán beleesik a „bűnös élvezet” kategóriájába. Az ilyen filmek általában akkor a legbénábbak, amikor drámázni próbálnak – egy-két kínos jelenetbe a Meg is belecsúszik -, ugyanakkor zúzás tekintetében többnyire nem okoznak csalódást. Így az őscápa-sztori is pörög, mint állat, s a rövid kis felvezető után rögtön bele is csap a lecsóba. 

Nagy szerencse, hogy John Turteltaub személyében egy rutinos szakember vette kezébe a projekt irányítását. A tapasztalata érződik a képkockákon. Jó ritmusú akciókat kapunk, s az összes klisé dacára is nézhető, mi több, szórakoztató a film.

Persze semmi emlékezetesre ne számíts, de a 130 misis büdzsé azért meglátszik. És hát persze ostoba a történet, nem is annyira bevállalós (tolhatták volna a srácok akár fullba is a kretént!), mellőzve minden realitást, és eredetiséget, Turteltaub rutinja, a látvány és Statham jellegzetes mormogása lazán nézhetővé varázsolják a filmet.

60%

https://www.imdb.com/title/tt4779682/ 

Lélegzetvétel - Breathe

Robin és Diana Cavendish portréja valóban megdöbbentő. Nem csoda, hogy egyszülött fiuk, az azóta filmproducerként tevékenykedő Jonathan égett a vágytól, hogy vászonra vigye szülei történetét.

Nyilván kitermelt már nem egy hasonló sztorit az élet.  Robin és Diana sztorijának azonban íve van. Méghozzá igen egyedi vonalvezetésű íve.

Láttuk már ezt a történetet más perspektívából, más narratívával, más szereplőkkel. Cavendishék kálváriája mégis elmélyülésre késztet. No persze főként a saját jogán. Vagyis: képtelenség jó érzésű emberként egy hanyag vállrándítással elmenni a történet mellett.

S hogy milyen mindettől elvonatkoztatva a film?

Picit pátoszos, picit túlérzékeny, de egyáltalán nem rossz! Andy Serkis, aki színészként már a ’90-es évek elejétől fogva aktív, most először vágta rendezésbe a fejszéjét. Egy leheletnyit ugyan még körülményes - lazán írható ez a tapasztalatlanság számlájára -, de közel sem reménytelen az új "szerepben"!

A poliovírus által tragikus hirtelenséggel nyaktól lefelé lebénult Robin Cavendish-t egy folyton fújtató lélegeztetőkészülék tartja életben. Az egyébként életvidám, pozitív életszemléletű fickó teljesen összetör, mély depresszióba esik, s inkább a halált választaná a vegetatív lét helyett. Fiatal felesége, Diana azonban karakán menyecske. Életet lehel a férfiba, kihozza férjét a kórház rideg falai közül, s addig nem megszokott módon ő maga kezdi el ápolni szerelmét, vállalva a kockázatát annak, hogy Robin bármelyik pillanatban meghalhat.

Megrendítő, elmélyülésre késztető, erős emóciókkal átitatott alkotással van dolgunk. Amelynek pozitívumait helyenként kioltja a terjengősség és a szenvelgés.

A film azonban kétségkívül szerethető, s hibáit, hiányosságait palástolja az az erős hit, elszántság, és odaadás, amivel készült.  

65%

https://www.imdb.com/title/tt5716464/