2018. november 10., szombat

Instant dohány - Snabba cash


Mielőtt átigazolt volna Hollywoodba, s az álomgyár biztos kezű, de – egyelőre még – nem túl kimagasló rendezőinek egyikévé avanzsált volna, a svéd származású Daniel Espinosa (Védhetetlen; A 44. gyermek; Élet) hazai pályán, többségében skandináv színművészekkel készítette el azóta már kult moziként emlegetett Instant dohány c. filmjét.


Jens Lapidus könyve biztos alap. A fiatal svéd jogász, aki kezdetben védőügyvédként szerzett magának nevet Stockholmban, első kézből szállítja szövevényes maffia történetét. Regényét Európa szerte keblére ölelte a kritika – és főként az olvasóközönség.
Noha Espinosa értő kezekkel nyúlt az alapanyaghoz, s kétségkívül egy tempós gengsztermozit forgatott, azért nem lett tökéletes az adaptáció. Kicsit túlzsúfolt, túl sűrű a film, ennek levét pedig főként a karakterek isszák meg.


3 ambiciózus, feltörekvő gengszter/gengszterpalánta áll a középpontban.
A jóképű JW egyetemi tanulmányainak költségeit igyekszik egy kis „mellékessel” kiegészíteni. A jólfésült skandináv olyan elszántan és állhatatosan fusizik, hogy közben egyre feljebb küzdi magát a bűn ranglétráján, s hamarosan a helyi maffia drogügyleteinek kellős közepében találja magát. A fiatal srác az ügyletei során kerül kapcsolatba Jorge-val, a börtönből nemrégiben szabadult – bocs, megszökött - piti latino drogdílerrel, valamint Mrado-val a szerb kartell keménykötésű verőemberével.


Sajnos Espinosa-nak nincs ideje megfelelően kibontani a karaktereket. Cserébe viszont kitűnő tempót diktál. Filmje a kortárs francia bűnfilmek szellemiségében fogant, így aki csípte pl. Jacques Audiard Prófétáját, az vélhetően nem fog csalódni.
Jóllehet, a Snabba cash az imént említett nagyszerű börtönfilm felvizezett verziója. Nem annyira mély, nem annyira arcul csapós, de lazán ott a helye az európai gengsztermozik elitjében.


A későbbiekben Hollywood-i karriert befutó Joel Kinnaman (Robotzsaru; Éjszakai hajsza; Suicide Squad) kiváló a csóró egyetemista playboy szerepében. JW minden vágya, hogy a felső tízezer megbecsült tagjává váljon, s ezért szinte bármire hajlandó.


A Snabba cash a már sokszor említett szentenciákon kívül nem képes újsütetű konzekvenciákkal szolgálni: tipikus felemelkedés-bukás történet ez, annak minden kliséjével együtt. S dacára annak, hogy európai alkotással van dolgunk - a közeg, a tálalás vitathatatlanul a „miénk” -, Espinosa narratívája az amerikai gengszterfilmek cselekményvezetését és hangulatát idézi.  
Összességében viszont jól összerakott mozi, Kinnemann emlékezetes, pontos alakításával.

70%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése