Robin és Diana Cavendish portréja
valóban megdöbbentő. Nem csoda, hogy egyszülött fiuk, az azóta filmproducerként
tevékenykedő Jonathan égett a vágytól, hogy vászonra vigye szülei történetét.
Nyilván kitermelt már nem egy
hasonló sztorit az élet. Robin és Diana
sztorijának azonban íve van. Méghozzá igen egyedi vonalvezetésű íve.
Láttuk már ezt a történetet más
perspektívából, más narratívával, más szereplőkkel. Cavendishék kálváriája mégis
elmélyülésre késztet. No persze főként a saját jogán. Vagyis: képtelenség jó
érzésű emberként egy hanyag vállrándítással elmenni a történet mellett.
S hogy milyen mindettől
elvonatkoztatva a film?
Picit pátoszos, picit
túlérzékeny, de egyáltalán nem rossz! Andy Serkis, aki színészként már a ’90-es
évek elejétől fogva aktív, most először vágta rendezésbe a fejszéjét. Egy leheletnyit ugyan még körülményes - lazán írható ez a tapasztalatlanság számlájára -, de közel sem reménytelen az új "szerepben"!
A poliovírus által tragikus
hirtelenséggel nyaktól lefelé lebénult Robin Cavendish-t egy folyton fújtató
lélegeztetőkészülék tartja életben. Az egyébként életvidám, pozitív
életszemléletű fickó teljesen összetör, mély depresszióba esik, s inkább a halált
választaná a vegetatív lét helyett. Fiatal felesége, Diana azonban karakán
menyecske. Életet lehel a férfiba, kihozza férjét a kórház rideg falai közül, s
addig nem megszokott módon ő maga kezdi el ápolni szerelmét, vállalva a
kockázatát annak, hogy Robin bármelyik pillanatban meghalhat.
Megrendítő, elmélyülésre késztető,
erős emóciókkal átitatott alkotással van dolgunk. Amelynek pozitívumait
helyenként kioltja a terjengősség és a szenvelgés.
A film azonban kétségkívül
szerethető, s hibáit, hiányosságait palástolja az az erős hit, elszántság, és
odaadás, amivel készült.
65%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése