Tye Sheridan!
A Mud-ban akkorát alakított a
srác, hogy tűkön ülve
vártam az alig 18 éves fiatal tehetség legújabb filmjét.
Majd amikor jöttek a hírek, s a
pozitív kritikák, melyek Nicholas Cage visszatérését zengedezték (a
faszi végre ismét „játszik”!!!), és nem sokkal ezután a
Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon is rendesen betérdeltek az alkotás előtt
(Sheridan bezsebelte a Marcello Mastroianni-díjat!!!)… Szóval mindez még inkább
felcsigázott…
Azonban mégsem azt kaptam a
filmtől, amit vártam. Pedig egyáltalán nem rossz mozi ez…
Ellenben olyan lassan indul be,
mint a filmbéli favágó, Joe tragacsa. És biza helyenként a következetesség is
hiányzik az alkotásból. Vártam az ok okozati összefüggések mélyebb,
részletesebb bemutatását..
David Gordon Green (Ananász
expressz; Prince Avalanche) rendezői allűrjei azonban klasszul koordinálják az
egyébként drámai közhelyekre épülő filmet. Tim Orr operatőr fakó filterei, és rendhagyó kamerakezelése szintén páratlan... Mindehhez
párosul még a furcsa zajokból és hangeffektusokból álló „zene”. Így, mindez
együtt, meglehetősen nyomasztó és kényelmetlen hangulatot teremt.
Érdekesség, hogy a Sheridan által
életre keltett Gary alkoholista apját a filmben egy bizonyos Gary Poulter személyesíti meg, aki tulajdonképpen mindvégig önmagát alakítja. Poulter ugyanis egy
Austin-i homeless, az alkotók szó szerint az árokszélről „kukázták” a palit.
Sajnálatos módon Gary „Ozzy”
Poulter nem sokkal a Joe forgatása után részegen egy tóba fulladt, 53 (!) éves
volt… A filmet az ő emlékének ajánlották a producerek!
A Joe-t sokan túl málházósnak, körülményeskedőnek
fogják találni – a mű vállaltan nem a nagyközönségnek készült… De ne
feledjük, hogy Nicholas Cage hosszú idő után végre ismét bizonyítja, hogy
’96-ban azért nem puszira kapta az Oscar-t, Tye Sheridan pedig másodjára sem
vallott kudarcot!
Ez egy különleges, érdekes, ’nem
hétköznapi’ alkotás! Cage Pantera pólójáért külön jár a piros pont!
75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése