Végig az járt az eszemben A
szerelem három évig tart megtekintése közben, hogy „igen, a franciák tudnak jó,
stílusos közönségfilmet készíteni – mi meg nem”…
Pedig nincs itt nagy ’megfejtés’:
a film olyan, amilyennek egy romantikus vígjátéknak lennie kell. Bájos és magával ragadó.
Viszont ami végérvényesen elviszi
a balhét – mondjuk egy magyar hasonszőrű alkotással szemben – az az, hogy a
franciák mernek önmaguk lenni, mernek a rájuk olyannyira jellemző ízlésességgel
’közölni’, és nem átallnak visszanyúlni a tradícióikhoz.
…finom irodalmi hatás is
érezhető, szinte mindvégig: Foenkinos, Villamonte, de még Vian neve is
felsejlett bennem, miközben azért azt is fontos leszögezni, hogy Frédéric
Beigbeder szerzői filmje bőven megmarad a szórakoztatáson innen. Vagyis senki
ne várjon Truffaut-i mélységeket.
A szerelem három évig tart
korántsem hibátlan mozi, ugyanakkor két olyan szuggesztív főszereplővel
rendelkezik Gaspard Proust és a szuperbájos Louise Bourgoin személyében, akik
rögtön, már a film első néhány percében kivívják a szimpátiánkat, s az irántuk
érzett rokonszenvünk ki is tart a játékidő végéig.
Ha nem is bravúros, de mindenképp
figyelemreméltó A szerelem három évig tart.
Franciásan elegáns.
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése