2016. március 18., péntek

A nagy dobás - The big short


Adam McKay filmje szinte észrevétlenül kúszott be az Oscar-mezőnybe, és bár 5 jelöléséből „csak” egyet váltott díjra, az eddig többnyire vígjátékokat jegyző McKay mégis elégedetten dőlhetett hátra, hiszen a ’legjobb adaptált forgatókönyvért’ járó arany szobrocskát végül Charles Randolph-al együtt ő maga is haza vihette. 


Apropó forgatókönyv! A The big short nagy erénye, hogy kifejezetten szórakoztatóan tálalja a 2006-2007 közötti történéseket. A közgazdaságtan hirtelen izgalmassá és érdekessé válik - még egy laikus számára is!
Oké, akad itt egy csomó terminus technicus, de McKay érzékletes példákkal él: Selena Gomez a rulett asztal mellett meséli el a CDO mechanizmusát, Ryan Gosling pedig építőkockák segítségével szemlélteti a jelzáloghitelek struktúráját. Ügyes!


McKay több ízben bizonyította már rátermettségét! Komédiái egytől-egyig kiválóak, ilyen komoly témát azonban még sosem feszegetett. Természetesen a direktor nem tudott kivetkőzni a bőréből, így a humor is fontos szerepet kapott a filmjében. A szereplők olykor kikacsintanak a nézőre, ezzel is hangsúlyozva a végbemenő folyamat abszurditását: „Igen, jól látod kedves mozirajongó, egy csapatnyi bankár és pénzember tartja kezében az egész világot!”


A direktor nem próbál meg a néző emócióira hatni, nem törekszik arra, hogy kivívja szereplői számára a szimpátiánkat. …de nincs is ilyen jellegű interakcióra szükség, hiszen a film remek ritmusa kárpótol. …s ráadásul még jól is szórakozunk! Szemlélők vagyunk, de jelen esetben ez egy egészen klassz és kényelmes titulus!


Christian Bale Oscar-jelölése jogos, de mi mégis Steve Carell és Ryan Gosling játékát imádtuk a legjobban!
A nagy dobás jó film, nem kiváló, nem katartikus, de megéri a pénzét!
Shortolj!

80%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése